Megroppan Porosenko magyar Bonbonettije

December végével megszüntetné nagykanizsai gyártását a Bonbonetti. Az ukrán elnök, Petro Porosenko cége a teljes termelést a magyar fővárosba hozhatja. Akad azonban jelentkező, aki szerint van még fantázia a dunántúli ostyaüzemben is.

Nehéz helyzetbe került az ukrán elnök, Petro Porosenkó cégének érdekeltségébe tartozó Bonbonetti nagykanizsai üzeme. Úgy tudjuk, az édesipari társaság dunántúli részlegénél csoportos létszámleépítést jelentettek be. Ennek keretében több mint 60 embert küldenének el a vállalattól.

A budapesti gyár. Itt fejlesztettek
A budapesti gyár. Itt fejlesztettek
Illyés Tibor / MTI

Mindez azt is jelentené, hogy a társaság gyártóegységében december végén meg is szüntetnék a termelést: a lépés az összes munkavállalót érinti. Sánta Sándor, a társaság vezérigazgatója nem cáfolta a hírt. Viszont kijelentette, hogy számukra fontos a hazai termelés megőrzése, már csak azért is, mert a cégcsoport az utolsó olyan édesipari gyártó a magyar piacon, amelynek nagy kapacitású üzeme van itthon, s meghatározó márkákat gyárt. Tavaly egymilliárd forintot fordítottak a budapesti gyáruk fejlesztésére. A konkurencia ma már döntően külföldről szállít, és ebben a versenyben sajnos muszáj olyan lépéseket megtenni, amelyek hatékonyabbá teszik a vállalatot. Ennek eleme a nagykanizsai döntés – hangsúlyozta. Kiemelte: összességében az édesiparban sem dolgoznak majd kevesebben a folyamat végén, hiszen egyes gyártásokat, gépsorokat – éppen a fejlesztés révén – már áttelepítettek Budapestre, s a létszámot is ezekhez a feladatokhoz igazítják a fővárosban.

Kérdésünkre Sánta kifejtette, Nagykanizsán – ahol már több mint 40 éve folyik ostyagyártás – olyan ikonikus termékeket készítenek, mint a Bonbonetti ostya vagy a Grandoletti. Úgy tudjuk azonban, hogy a nagykanizsai üzem a döntés ellenére sem feltétlenül zár be. Információink szerint ugyanis máris jelentkeztek olyanok, akik megvennék a gyárat, és tovább működtetnék. Sánta Sándor nem cáfolta információnkat, de mint hozzátette, több lehetőséget is fontolóra vesznek. Szavai szerint előnyben részesítik azt a megoldást, melynek eredményeként a helyi gyártás valóban megmarad.

Lapunk fellelte a vevőjelöltet is: Géczi László elismerte, hogy „valóban dolgozik az ügyön”. Ám részleteket üzleti titokra hivatkozva nem közölt, még az üzlet nagyságrendjét sem árulta el.

Kérdésünkre annyit mondott, hogy az édesiparban eddig nem voltak érdekeltségei, más profilú vállalkozásai nemzetközi piacon futnak. Hozzátette: a gyáregység működésének fenntartását személyes ügynek is tekinti, miután a környékről származik.

Géczi László a termelést és a mostani dolgozók foglalkoztatását banki hitelből és elnyerhető uniós támogatásokból biztosítaná. Ezekkel kapcsolatban a szükséges tárgyalásokat már megtartották, s a bankok jelezték együttműködési szándékukat. Sánta Sándor egyébként hozzátette, hogy az üzem sorsa heteken belül rendeződik, s kiválasztják a megfelelő megoldást.

Stabil ukrán háttér

A Bonbonetti hátországa ma már egyértelműnek látszik. (Korábban egy ciprusi székhelyű Mabelso Limited nevű cég szerepelt tulajdonosként.) Az Opten céginformációs szolgáltató szerint tavaly nyár vége óta a „Roshen Édesipari Vállalat Leányvállalat” van bejegyezve tulajdonosként, amelynek nyilvántartási hatóságaként „Kijev városi Igazságügyi Főhivatala” van megnevezve. A Roshen pedig jelenleg is Petro Porosenkó érdekeltségében áll.

Ugyan az ukrán elnök – édesipari csoportja révén – országa egyik leggazdagabb embere, ám az orosz konfliktus miatt nincs könnyű helyzetben vállalkozása. A Roshen ugyanis komoly piacokkal rendelkezik Oroszországban, ám több alkalommal is ellenőrzést tartottak ottani telephelyein a hatóságok. Ezenfelül pedig a Roshen oroszországi importtevékenységét is megtiltották Moszkvában. A vállalkozás persze nem egy lábon áll, hiszen Európa felé nyitni szeretne, s érdemi piacai vannak az Egyesült Államokban vagy Kanadában is. Ezzel együtt az orosz tilalom komoly bevételkiesést jelent. Sánta Sándor a helyzet kapcsán annyit kijelentett: a nagykanizsai lépésnek semmi köze sincs az orosz fejleményekhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.