Megnyílt az utolsó elzárt uniós pénzcsap is

Folytatódnak a TÁMOP-kifizetések - tweetelte ki Andor László EU-biztos szerdán. Ezzek az utolsó elzárt pénzcsapot is kinyitotta felénk Brüsszel.

Az Európai Bzottság több  hónapos szünet után indította újra a társadalmi megújulás operatív program (TÁMOP) keretében támogatott projektek kifizetését. Andor szerint a "bizottság megkapta a garanciákat a magyar kormánytól a hibák korrigálására". 

A Bruxinfo információja szerint a pénzügyi korrekció 1 millió euró körüli összeget érint, amit új projektekre lehet felhasználni. Az aggályos projekteket 5-10 százalékos pénzelvonással (ennek a neve "pénzügyi korrekció") sújtják, azaz ennyivel kevesebb összeghez juthatnak az EU-tól. A kifizetések felújításáról november 5-én döntött Brüsszel. 

Arról keveset lehetett tudni, mi volt a fő gond a projektekkel. Lapunknak szeptemberben Andor László úgy nyilatkozott: egy májusi auditon derült fény hiányosságokra, és az eljárás rutinszerű megoldás anélkül, hogy a programokat fel kellene függeszteni. A foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős EU-biztos akkor azt mondta: a probléma a „projektek kiválasztásának mechanizmusával” volt, ide tartoznak a transzparencia, diszkriminációmentesség, egyenlő bánásmód kérdései. Több olyan eset volt, amikor ezen elvek valamelyike sérült, a sértettek panaszt tettek, és ezt ki kellett vizsgálni. 

A bizottság tájékoztatása szerint október 25-én kérték a magyar hatóságok az időközi kifizetések beindítását azokban az esetekben, ahol a korrekció már megtörtént, és ezt megerősítette az igazoló hatóság. A korrigált összeg eddig valamennyivel több, mint 1 millió euró. A korrekció mértéke 10 százalék volt 9 pályázati felhívás esetében, 5 százalékos egy másik esetben.

Andor László szóvivője, Jonathan Todd megkeresésünkre azt is tudatta, hogy a magyar hatóságok kötelezettséget vállaltak arra, hogy alkalmazzák az átalánykorrekciót a problematikus pályázatok esetében. Ezen túlmenően a magyar hatóságok felvázoltak olyan intézkedéseket, melyekkel javítani lehet az irányítási és ellenőrzési rendszeren, különösen a projektek kiválasztásának módszerén módosítottak.(Brüsszeli tudósítónktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.