Megnyílt az utazás kiállítás
Csaknem 40 ország részvételével nyílt meg az Utazás 2009. nemzetközi idegenforgalmi kiállítás a Budapesti Vásárközpontban. A 16 ezer négyzetméteren 800 cég várja az érdeklődőket február 27. és március 1-je között.
Gyenesei István turizmusért felelős önkormányzati miniszter a kiállítás megnyitóján azt mondta: egyelőre nem látni még, hogy a beutazó turizmus várható visszaesését mennyiben tudja kiváltani a belföldi turizmus az idén. Úgy vélte, hogy a kiállítás nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy könnyebben kezeljék a gazdasági válság által okozott nehézségeket.
A kiállítás idei díszvendége Görögország, amely egy görög falut épített a vásárban. Gyenesei István elmondta: reméli, hogy az idei díszvendég, Görögország és Magyarország között még szorosabb együttműködés jön létre a turisztikai ágazatban. A magyar turisták körében Görögország a 6. leglátogatottabb helyszín, a tengerparti országok közül pedig a 3. - ismertette a miniszter.