Meglepetés a kormánynak: Brüsszel hamarosan vizsgálatot indíthat Paks ügyben

Ugyan a magyar kormány szerint a paksi bővítés minden részletéről tájékoztatták az Európai Bizottságot, a hvg.hu úgy tudja, az ügyben hamarosan vizsgálatot indít Brüsszel.

Miközben a kormányban úgy tudják, nem indul vizsgálat amiatt, hogy Orbán Viktor nyilvános pályázatot nélkülözve állapodott meg Oroszországgal a két új blokk felépítéséről, Brüsszelben nem egészen így tudják. Lázár János korábban már beszélt arról: a kormány 30 nappal az egyezmény megkötését megelőzően három alkalommal is tájékoztatást adott az Európai Bizottságnak a tervezett beruházásról, és semmilyen észrevétel nem érkezett hozzájuk, nem volt szó arról, hogy vizsgálat indulna. A kormányzati kommunikációs államtitkárságon megerősítették Lázár János információit a hvg.hu-nak.

Ehhez képest az Európai Bizottságtól teljesen más információ érkezett. "Hamarosan szakértőkkel vizsgáltatja meg a paksi bővítésről kötött egyezmény közbeszerzési vonatkozásait az Európai Bizottság" – közölte a lappal Chantal Hughes szóvivő, hozzátéve: „ahogy mindig, a bizottság nagy jelentőséget tulajdonít a megfelelő versenyeztetési irányelvek alkalmazásának, hiszen ezek az EU gazdaságpolitikájának alapját jelentik”. Az Energetikai Biztosságtól szintén olyan információk vannak, hogy lesz vizsgálat a pályáztatás elmaradása miatt. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy mivel eddig nem kaptak érdemi információkat a beruházásról, arról sem mondhatnak semmit, mi lehet a vizsgálat kimenetele. 

Diplomáciai szinten eddig úgy tűnt, hogy nem kell magyarázkodnia a kormánynak amiatt, hogy évtizedekre orosz kézbe adhatja a magyar energiatermelést. Több jelentős uniós ország diplomatái is arról beszéltek a hvg.hu-nak, hogy alapvetően kétoldalú ügyként kezelik Paks ügyét, és ettől önmagában nem gondolják, hogy Magyarország esetleg centrifugális pályára került volna az EU-ban. „Az energia egy dolog, de a magyar gazdaság szinte teljes egészében a némettől függ, így Orbán Viktor, ha akarná sem vághatná el ezeket a kapcsolatokat” – mondta egy diplomata a hvg.hu-nak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.