Mégis Szélesé lehet Sármellék

Igza volt Széles Gábornak. Egyelőre nem az energiacella működésére találtak megoldást brit tudósok, de a sármelléki reptér ügyében mégis jó szimata volt a médiamogul buszgyárosnak. A sármelléki repülőtér eszközeinek vevője ugyanis nem fizette ki határidőre a vételár előlegét, ezért a felszámoló Vectigalis Zrt. felbontotta a szerződést, új pályázaton értékesíti a vagyonelemeket - közölte a Zalai Hírlap online kiadása pénteken. Linusz Imrének, aki a nyertes képviselője 800 millió forintot kellett volna átutaljon, ám ezt nem tette meg.

A sármelléki repülőtér felszámolás alatt lévő korábbi üzemeltetőinek vagyonelemeire augusztus elején írta alá a szerződést a Vectigalis és a magánszemélyként a pályázatot elnyerő Linusz Imre. A másik, a pályázaton alulmaradt jelentkező a Széles Gábor érdekeltségébe tartozó SGH Aviation Kft. volt. A nyertes az MTI-nek a még július 14-én adott interjúban azt mondta: fejlesztési szándékkal vásárolja meg az általa képviselt, de egyelőre névtelenséget kérő brit befektetői csoport a sármelléki eszközöket. Annyit árult el, hogy a vásárlók a légiközlekedési üzletben járatos brit állampolgárok, akik több befektetői csoportot is képviselnek és jelentősnek tervezett sármelléki beruházásukhoz holdingot hoznak létre.

Széles ehhez képest színjátéknak tartotta az egészet - szó szerint, hiszen a nyertes mellett befektetőként mutatkozó alak egy indiai szírnész, akinek neve számos furcsa ügy kapcsán került elő. Akkor a felszámoló félresöpörte Széles érveit, mondán neki az a dolga, hogy minél drágábban adja el a vagyonelemeket. Márpedig Széles alul maradt az árversenyben. 

A második kör viszont most az övé lehet. A repülőtér területe továbbra is Zalavár és Sármellék önkormányzatának birtokában van. A leszállóhelyet két éve a Hévíz önkormányzata által létrehozott Hévíz-Balaton Airport Kft. üzemelteti. A repülőtér ingatlan- és eszközvagyonát két egykori üzemeltető, a Cape Clear Aviation Kft. (CCA) és az FB Airport Kft. (FB) felszámolása miatt kellett értékesítésre meghirdetni. A CCA birtokában az utasterminál, a rendőrségi épület és az üzemanyagtöltő, valamint a repülőtéri eszközök álltak, az FB kezében pedig a cargoépület volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.