galéria megtekintése

Megindult a hazai gáztárolók feltöltése

0 komment


M. I.
NOL

A tavalyinál két héttel korábban megindult az állami MVM tulajdonában lévő gáztárolók feltöltése. Az állami MFB tárolója szintén feltöltés előtt áll. A szaktárca szerint az ellátás az ukrán gondok ellenére biztosított.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

A Magyar Földgáztároló (MFGT) Zrt. egységeiben egy hete megindult a betárolás - derül ki a tavaly állami tulajdonba került gázcég internetoldalán közzétett napi adatokból. Eszerint az összesen 4,3 milliárd köbméter kapacitású, kimerült gázmezőkből álló rendszer töltöttsége március 25-én érte el legalacsonyabb, 325 millió köbméteres szintjét. Ez a tárolási méretre vetítve 8 százaléknak felel meg. A jelenlegi szint már 395 millió köbméter, 9 százalék. Tavaly pont egy éve, április 10-én állt az akkor még E.ON-tulajdonú tárolórendszer töltöttsége legalacsonyabb szintjén, 349 millió köbméteren. Tehát most a feltöltés a tavalyinál körülbelül két héttel korábban indult meg. Az MFGT töltöttsége tavaly november 7-én tetőzött mindössze 36 százalékon, másfélmilliárd köbméteren

Az idén az állami MFB irányítása alá került algyői tárolónál, az MMBF-nél valószínűleg szintén a feltöltésre készülődnek. Ott március 31-én fejeződött be a kitárolás. Azóta változatlan a szint. Az MMBF 1,9 milliárd köbméteres teljes méretére vetítve a 858 millió köbméteres töltöttség 43 százaléknak felel meg. (Itt szintén tavaly október elején mértek csúcsot, 1,4 milliárd köbméteren, 72 százalékon.)

 

Az MMBF 1,9 milliárd köbméterén belül 1,2 milliárd az ország stratégiai gázkészleteinek tárolására szolgál. A biztonsági készletek jelenlegi mértéke - az azt kezelő szervezet honlapjának tanúsága szerint - 652 millió köbméter. Ez közel áll a 600 millió köbméteres engedélyezett minimumszinthez. Az MMBF-nél tárolt nem stratégiai készletek szintje a fennmaradó 700 millió köbméterre vetítve 29 százalék.

Korábban szakértők bírálták a tárolók több százmilliárdos vételárára vetített alacsony töltöttségi szintet. Ezt a nyilvántartott és a közölt adatok közötti bizonytalanságok is táplálták. A MFGT-t megvásárló állami MVM ugyanakkor rendre cáfolta, hogy a szint veszélyeztetné az ellátás biztonságát. A legnagyobb hidegekben is úgy nyilatkoztak, hogy az akkori készletek egy esetleges orosz oldali gázstop esetén is akár több mint egy hónapra elegendőek lennének. Az ellátást segíti a fogyasztás mintegy 10-20 százalékát kitevő hazai termelés és a nyugati betáplálás is. Igaz, ha az orosz-ukrán oldalon fennakadnak a szállítmányok, az a korábbi évek hasonló tapasztalatai alapján a nyugati oldalon is komoly zavarokat okoz. Kétségtelen ugyanakkor, hogy Ukrajna felől továbbra is zavartalanul érkezik az orosz gáz. Mint arra a közműhivatal többször felhívta a figyelmet, az enyhe időjárás szintén jelentősen csökkentette a hazai gázigényeket.

Az NFM szavatolja a gázellátást

Az ország biztonságos földgázellátása szavatolt, a jelenlegi kereskedelmi szerződések garantálják a Magyarországra irányuló földgázszállítás zavartalanságát - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI megkeresésére. A tárca erről annak kapcsán tájékoztatott, hogy a hírek szerint Vlagyimir Putyin orosz államfő levelet küldött az orosz földgázt vásárló országok vezetőinek az ukrán gázadósság miatt kialakult kritikus helyzetről és annak lehetséges hatásáról az Európába Ukrajnán keresztül továbbított gázra. Az NFM megerősíti: a magyarországi földgáztárolók megkezdték a következő téli időszakra való felkészülést, és részlegesen átálltak a betárolásra. A rendelkezésre álló kereskedelmi és biztonsági földgázkészletek már a jelenlegi, összesen 1,3 milliárd köbméteres szint mellett is több hónapra elegendőek a biztonságos ellátáshoz, figyelembe véve az egyre javuló időjárási körülmények miatti mérsékelt felhasználást - hangsúlyozta a tárca. (Adataink szerint a jelenlegi szint 1,25 milliárd köbméter.) A tárolókon túl Magyarország az alternatív földgázszállítási útvonalakra és a hazai termelésre is számíthat - tette hozzá válaszában az NFM. Az orosz államfő szerdán a kormány több tagjával folytatott megbeszélést. Az egyeztetésen Dmitrij Medvegyev kormányfő azt mondta, Ukrajna 16,6 milliárd dollárral tartozik Oroszországnak, Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter pedig arról számolt be, hogy ezen belül 2,238 milliárd dollár az ukrán gáztartozás. Magyarország készen áll az Ukrajnába irányuló gázszállításra, ennek technikai feltételei adottak - mondta Martonyi János külügyminiszter, amikor csütörtökön fogadta Danilo Lubkivszkij ukrán külügyminiszter-helyettest. A Külügyminisztériumnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető azt is elmondta vendégének, hogy Magyarország változatlanul kiáll Ukrajna területi egysége mellett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.