Határozott pályán a forint

A forint árfolyama széles sávban hullámzott a bankközi devizapiacon hétfőn, délelőtt inkább erősödött, délután már gyengült, de a 280-as szint alatt maradt.

Délután öt órakor 279,08 forint volt az euró árfolyama, ami a pénteki 277,35 forinthoz, és különösen a kora délutáni 276 forinthoz képest gyengébb, ugyanakkor a délután négy órakor megérintett 280,25 forintos napi szélsőértéknél már ismét erősebb forintot jelent.

A kereskedők azt emelték ki, hogy a jelentős volatilitás a nap közben bekövetkezett hangulatváltozásokat követte. Míg az elmúlt időszakban inkább a napi trendek voltak jellegzetesek, a nemzetközi gazdaság hírei határozott pályára állították a forintot és többnyire a régiós devizákat is. Most minden - fontosabb és kevésbé fontos - hírre, híresztelésre elmozdul, érzékeny a piac, pörögnek az üzletek.

Hangsúlyozták azt is, hogy az előző két hét karakterisztikusan új helyzetet eredményezett, az euró árfolyama 300 forintról stabilan 280 forint alá került, már "másról szól" a piac, mint április végén. Ami a közeljövő lehetőségeit illeti, a 280 forintos euróárfolyamot erős ellenállási pontnak látják a piacon. Úgy vélik, amennyiben a forint huzamosabb ideig e határ alatt marad, akkor jegybanki kamatcsökkentésre lehet számítani. Az erősödéssel szemben a 275-276 forintos árfolyamnál lehet komolyabb ellenállásra számítani. A 300 forintos euróárfolyam áttörését a jelenlegi feltételek mellett valószínűtlennek tartják.

A dollárt hétfőn délután 204,74 forinton jegyezték a pénteki 205,63 forint után. A dollár/euró hétfőn délután 1,3625 volt a péntek délutáni 1,3455 után.

A svájci frankot hétfőn 184,91 forinton jegyezték, szemben a pénteki 183,02 forinttal, 100 japán jent pedig 210,05 forinton a korábbi 207,84 forint után. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.