Orbán Brüsszel ellenében Putyin mellé állt?

Titokban Budapesten járt a Gazprom elnöke. A cég szerint Magyarország újabb megállapodással szentesítette az uniós joggal ellentétes szerződést, a kormány szerint nem.

Budapesten tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel Alekszej Miller, a Gazprom elnöke. A társaság azt közölte a Magyar Távirati Irodával: a szerdai látogatás keretében aláírták a Déli áramlat magyarországi szakaszának tervezéséről szóló megállapodást. 

A megállapodás a Gazprom és a Magyar Villamos Művek Zrt. 50-50 százalékos tulajdonában lévő South Stream Transport Hungary Zrt. és tervező cégekből álló nemzetközi konzorcium között született meg – szerepel az orosz cég közleményében. 

A kormány minderről csak a Gazprom közleményének megjelenése után szólt. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője erre reagálva közölte az MTI-vel: a kormányfő és a cégvezető között ezúttal semmilyen megállapodás aláírására nem került sor. A sajtófőnök hozzátette: a tárgyalások – amelyeknek a magyar kormányzat részéről Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a felelőse – a korábban elhatározott menetrendnek megfelelően, jó ütemben zajlanak, ezt a felek a tegnapi tárgyaláson is leszögezték. (Azt viszont Havasi Bertalan közleménye nem említi, hogy a Gazprom és az MVM közös cége nem írt-e alá valamit.)

A tárgyalás és egy esetleges megállapodás azért bír különös jelentőséggel, mert az Európai Bizottság egy hete jelentette be, hogy az uniós jogba ütközőnek tartja a Déli áramlat megépítéséről szóló szerződéseket, amelyeket a tagállamok korábban Oroszországgal kötöttek. Erről értesítették az orosz felet is, arra kérve: járuljon hozzá a kétoldalú megállapodások megváltoztatásához.

Brüsszel arra hivatkozik, hogy az uniós szabályok értelmében harmadik félnek is hozzá kell férnie a vezetékhez (vagyis a Gazprom nem kaphatna kizárólagos szállítási jogot), miközben a vezeték tulajdonosa és szolgáltatója legalább jogilag ketté kell váljék (ez utóbbi még megoldható volna).

Az oroszok mereven elzárkóztak, mondván: a kétoldalú kormányközi szerződések felülírják az európai uniós jogot. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök kedden azt közölte: a harmadik energiacsomag – amelyet egyébként Brüsszelben a megállapodások megkötése után fogadtak el – az EU-n belül is feszültségeket kelt. Szerinte azt kellene az EU-nak újratárgyalnia.

A Bizottság készült az elutasításra is, a tagállamoknak azt javasolta: ha nem sikerül módosítani a megállapodásokat, akkor a szerződésben foglaltakat egyszerűen ne hajtsák végre. Ha megteszik, akkor sincs nagy vész azonban: a Bizottság legfeljebb kötelezettségszegési eljárásokat indít, amelyek néhány év alatt juthatnak egyébként el egy valamelyest is kellemetlen végső döntésig.

A jogi helyzet egyébként a vezeték építését az Európai Bizottság szerint sem kell, hogy akadályozza: a szerződéseket az üzemkész állapot eléréséig kellene újra kitárgyalni. Így a tervezésről szóló új megállapodás tulajdonképpen a normál üzletmenet részének is volna tekinthető, amely az új tárgyalásokat nem akadályozza. Mindazonáltal ennek az egyezménynek jelzésértéke is lehet.

A Déli áramlat magyarországi szakasza a tervek szerint Hercegszántó és Tornyiszentmiklós között épül meg, amelyen keresztül Magyarország évente mintegy 30 milliárd köbméter orosz földgázt kapna 2016 januárjától.

Gázvezetéképítés
Kurucz Árpád 2013.10.17. Digitális 2013. október 17. Dr. Meggyes Gyula az MGT Zrt. – a szlovák-magyar tranzit vezeték beruházója engedélyezte a gázvezeték építkezésének fényképezését. Beruházás, energetika. Ecser-Balassagyarmat gázvezeték. Fotó: Kurucz Árpád
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.