galéria megtekintése

Áfacsalás: még mindig nyomoz az ügyészség

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 18. számában
jelent meg.


F. Szabó Emese
Népszabadság

A választások után jelentős átalakításokra számít az adóhatóság működésében Horváth András. A nagy értékű áfacsalásokra tavaly irányította rá a figyelmet az egykori adóhivatali dolgozó, a feljelentése alapján indult ügyészségi vizsgálat szeptember közepén zárul.

A Legfőbb Ügyészség szeptember 13-ig meghosszabbította azt a nyomozást, amely Horváth András volt adóhivatali alkalmazott feljelentése nyomán indult. A hivatali visszaélés ügyében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya nyomoz.

Egyelőre Horváth András szerepét sem tisztázták
Egyelőre Horváth András szerepét sem tisztázták
Kurucz Árpád / Népszabadság

Horváth szerint az adóhatóság is felelőssé tehető a jelentős mértékű, becslések szerint akár több ezermilliárd forint értékű áfacsalásokért: részint, mert a hivatal eszközrendszere és ellenőrzési gyakorlata nem elég hatékony. Emellett azonban szerinte a hatóság egyes munkatársai tevőlegesen is hozzájárultak ügyek eltussolásához: ellenőrzéseket állíttattak le, a határozatokban érdemi megállapítás nem szerepelhetett.

 

Ezt támasztotta alá egy másik kiugrott adóhatósági alkalmazott is, aki konkrét személyeket is megnevezett: a vizsgálatokba belenyúló, azokat önhatalmúlag leállító középvezetőket. A NAV a vádakat igyekezett cáfolni, emellett rágalmazás és információs adat megsértése miatt feljelentést tett Horváth ellen. (A néven nevezett munkatársak ügyében lapunk nem tud újabb rágalmazási perekről.) A Horváth ellen házkutatással indult nyomozás szintén nem zárult le, erre néhány hetet kell még várni.

Horváth szerint legalábbis aggasztó, hogy egy a múlt év végén indult nyomozást miért kell ilyen sokáig húzni. A büntetőeljárások lebegtetésével a hatalomnak nyilvánvalóan célja van, valamiféle bűncselekménygyanút összefércelnek majd azon iratok alapján, amelyeket a lakásán találtak – véli.

A lefoglalt iratoknak semmi közük olyan tényállásokhoz, amelyek az általa kifogásolt visszaélésekre vonatkoznak, hiszen régi dokumentumokról és saját feljegyzésekről van szó. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy az adóhatóságtól semmilyen iratot nem lehet elhozni, s ha mégis voltak ilyenek a birtokában, azt meg kell tudnia magyarázni.

Ami a hatósági visszaélésekkel kapcsolatos ügyeket illeti, Horváth szerint itt történhet valami, lehet számítani akár jelentős átalakításokra is a választások után. A nyomozás elhúzódása arra is utalhat, hogy nem sokat talált az ügyészség, bár az ügyek összetettsége mindenképpen hosszadalmas nyomozást követel.

Sokkal hosszadalmasabbat, mint a NAV által egyetlen hétvége alatt lefolytatott belső vizsgálat, amely a hatóság számára megnyugtató eredményt hozta: minden rendben van. Kérdés, mit mond majd a Legfőbb Ügyészség. Horváth szerint „valami mozgás” érzékelhető, a szándék megvan a változtatásra, s ezt egy botrány is kikényszerítheti.

A változásra nagy szükség is lenne. Nemzetközi kutatócégek becslése, valamit az Európai Bizottság felmérése szerint éves szinten egy-két ezermilliárd forint áfát csalnak el Magyarországon. A NAV által tavaly tavasszal a szlovák határ környékén végzett összetett ellenőrzés is alátámasztotta: sok esetben nagy üzemben folyt és folyik az áfacsalás, s talán alul is becsülik az ellopott áfa összértékét.

Ennek ellenére éves szinten a büntetőeljárási szakaszba jutott adócsalási ügyek az elmúlt időszakokban nagyjából százmilliárd forint körüli értékről szóltak – idei adat még nem áll rendelkezésre. Ez a csalások töredéke, darabszámot tekintve ezres nagyságrendről beszélhetünk. Az ügyek jellemzően több év alatt jutnak el a bírósági szakaszba, s az elkövetett csalások értékének nagyjából 15 százaléka hajtható be.

A hatóság ellenőrzési gyakorlatával szemben gyakori kritika, hogy azt hivatali gondolkodás szülte. Ez egy bevallás ellenőrzésénél, kapcsolt vállalkozások közti elszámolásnál még nem is jelent gondot, ám a bűnözői csoportok, cukormaffiák nem úgy működnek, mint egy hivatal. Vagyis a klasszikus módszerekkel a nyomukra bukkanni sem könnyű.

Ráadásul a hivatali rend sem teszi hatékonyabbá a munkát. Olyan problémákat is számba kell venni, mint a bevételtermelési kötelezettség: a NAV-nak adott összeget be kell szednie. Vagyis e rendszer szerint akár jobban megérheti kisebb ügyekre ugrani, mint nagy és összetett csalásokat felderíteni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.