galéria megtekintése

Még fél évet késhet az esztergomi vasút

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 11. számában
jelent meg.


Kapitány Szabó Attila
Népszabadság

Rezsicsökkentés gáncsolja az építőket a Szentendrei út és Pilisvörösvár között.

Feltűnően lassan halad az esztergomi vasútvonal Budapest és Pilisvörösvár közti szakaszának munkálataival az A-Híd Zrt. konzorciuma, így akár a 14 kilométeres vonalszakasz decemberi forgalomba helyezése is veszélybe kerülhet. A Népszabadság úgy tudja: a vonatra várókkal már lenyeletett kilenc hónapos késés után lehetséges, hogy a MÁV szerelvényei csak 2015 tavaszán térhetnek vissza a 25,4 milliárd forintból épülő sínpályára. Feltéve, hogy addigra elkészülnek és megbízhatóan működnek majd a vasútvonal biztosítóberendezései, a pálya villamosítását pedig éjszakai forgalomszüneteltetés mellett végzik el jövő nyáron.

A legfrissebb előrejelzés szerint csak jövő tavasszal adják át a felújított pályát
A legfrissebb előrejelzés szerint csak jövő tavasszal adják át a felújított pályát
Kovács Klára

A két éve tartó munkálatok újabb csúszására egyelőre nincs magyarázat, de az építkezést korábban akadályozó, elhúzódó területkisajátításokra ma már senki nem hivatkozhat. Nehézséget aktuálisan a vasúti nyomvonalat érintő közművek áthelyezését megelőző engedélyezési eljárások lassúsága okozhat. A nevük elhallgatását kérő vasútépítők azt mondják: a kormányzat rezsicsökkentő intézkedései óta a közszolgáltató cégek rugalmatlanná váltak, és az előírások, válaszadási határidők betű szerinti betartásával fékezik a beruházást. Mindehhez hozzáteszik, késésben van a Szentendrei út és Pilisvörösvár között építkező A-Híd Zrt. konzorciumának leigazolt munkáiért kiállított, kétmilliárd forintot meghaladó összértékű számlák kifizetése is. Ami azzal jár, hogy a beruházás alvállalkozói is késve jutnak a pénzükhöz. Igaz, forrásaink szerint a számlák lehívásának akadozásában szerepe lehet annak is, hogy egy elmarasztaló bírósági ítélet miatt a társaság átalakult, és a jogi eljárás még nem zárult le.

 

Értesüléseink szerint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. és a kivitelezők illetékesei pénteken közös bejárás alkalmával egyeztetik legsürgősebb teendőiket. Ha mást nem is, azt biztosan nem lesz nehéz eldönteniük, hogy mit nézzenek meg. Ezt ugyanis júniusban szakértői jelentésekben foglalták össze. A lapunk által megismert dokumentumok tanúsága szerint azonban az újabb helyszíni vizsgálatok sem változtathatnak azon, hogy a vasút és a hozzá kapcsolódó közúti műtárgyak építésével az A-Híd csapata seregnyi helyen elmaradt a tervektől.

Jelzi ezt, hogy az esztergomi vasútvonal főváros előtti szakaszának forgalomba helyezésére beharangozott 2014. áprilisi időpont után két hónappal számos részfeladat megvalósítása még meg sem kezdődött. Óbuda és Üröm között például június elején kellett volna megindulnia a nagygépes vágányépítésnek. Ebből azonban nem lett semmi: a módosított építési forgatókönyvekben rögzített határidőig legalábbis hét kilométeren a pálya alépítménye sem készült el, illetve ahol mégis, ott az alsó ágyazat munkái még hátravannak.

A Gázgyár utca átépítését, ezen belül az új közvilágítás és vízelvezető rendszer kialakítását június 13-án kellett volna lezárni. Az építkezés megkezdése azonban még várat magára. Az északi vasúti Duna-híd és Óbuda állomása között a már lefektetett vágányok hegesztésének szintén június közepén kellett volna elkészülnie, ám ekkor ezekbe a munkákba még bele sem fogtak a kivitelezők. A Szentendrei útnál áprilisban használhatónak kellett volna lennie a kerékpárútnak és egy lépcsőnek, de azért, hogy ez legalább késve meglehessen, júniusig egyetlen kapavágást sem ejtettek. A Pomázi útnál az új gyalogos- és kerékpáros-átjáró kialakítása papírforma szerint április 21-én befejeződött. A valóságban viszont annak is örülni kell, hogy a feladat megvalósításán legalább dolgoznak.

A jelentésekből kiderül az is, hogy június első napjaiban a Pomázi úttól kiindulva az Aranyvölgy utcán keresztül meg kellett volna kezdődnie a folyamatos vágányfektetésnek. Aminek akkor nyomát sem találta, belül az új közvilágítás és vízelvezető rendszer kialakítását június 13-án kellett volna lezárni. Az építkezés megkezdése azonban még várat magára. Az északi vasúti Duna-híd és Óbuda állomása között a már lefektetett vágányok hegesztésének szintén június közepén kellett volna elcsi úti vasúti átjáró ideiglenes burkolatát használó autósok azt is tudják: a sínekből itt is csak egy rövid, sehová sem vezető szakasz került a helyére. Holott itt június 10-e után már nem is lehetne semmi dolguk a kivitelezőknek.

Ha pedig ez nem lenne elég, a jelentések szerint a pilisvörösvári állomás területén valamennyi munka „jelentős” késésben van az ütemtervhez képest. Amiben a legszebb, hogy azt a kivitelezők is csak találgatják, az állomás északi végénél a 10-es főút aluljárója mikorra készülhet el.

A beruházás felügyeletét ellátó szakértők hosszan sorolják még a problémákat. Mondjuk, hogy hol nem tudnak megépülni az állomási peronok, mert az őket fedő tetők alapjainak kialakítása késik. Vagy hogy hol vannak azok az építési szakaszok, ahol úgy általában dolgozó emberrel, de legalább a munkavégzés nyomával sem találkoztak. Összegzésükben pedig jelezték: bármennyire is kedvező az időjárás, elérhetőek a munkaterületek, az ütemtervek betartása, azaz a Pilisvörösvárig vezető vasút decemberi átadása legalábbis kérdéses.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.