Matolcsy unortodox tanulmányokat jutalmaz

Százezertől háromszázezer forintig terjedő pénzjutalomért pályázhatnak a jegybank munkatársai, ha unortodox jegybanki módszerekről írnak.

Tizenhat témában írt ki szakmai munkák megírására pályázatot a jegybank új vezetése – tette közzé a Portfolio.hu. A témaválasztás érdekes, nagyon leegyszerűsítve a megjelölések alapján vagy a jegybankok unortodox gyakorlatát kell vizsgálni, vagy pedig azt kell végigvenni, miért volt rossz az, amit a korábbi vezetés tett. A művek elkészítésére nincs sok idő, két nap múlva a már korábban megírt (de hasznosíthatónak ítélt, és megfelelően átdolgozott) anyagokat le is kell adni, míg a teljesen új dolgozatok elkészítésére sincs sok idő: április végéig azokat is el kell készíteni.

A szakmailag így mindenképpen alaposan előkészített pályázati anyagot egy olyan bizottság bírálja majd el, amelynek Matolcsy György jegybankelnök, Balog Ádám alelnök, illetve az új szervezeti rendben kinevezett két szakmai ügyvezető igazgató a tagja. A szakmai munkát eddig irányító, és még mindig a szervezethez tartozó két alelnöknek, Karvalits Ferencnek és Király Júliának nem adnak szerepet.

A jegybanki dolgozóknak szánt pályázatban az új vezetés (amely a korábbi vezetés gazdálkodásában éppen a jutalmazási rendszer pazarlásait bírálta) jelentős pénzjutalmat is ígér a megfelelőnek ítélt művek készítőinek: a legjobbak 300 ezer forintot is kaphatnak, de a gyengébb műveket is jutalmazzák százezer forinttal. 

A dolgozók ezért az összegért olyan témákat is feldolgozhatnak, mint a például "az MNB kamatemelő lépéseinek költségei, negatív hatásai a magyar gazdaságban, kiemelten a 2010 utáni szakaszban", vagy "az MNB elmúlt hónapokban végrehajtott kamatcsökkentő lépéseinek pozitív hatásai a magyar pénzügyi rendszerben és reálgazdaságban". Lehetséges még elemezni az MNB gazdasági növekedést serkentő eszközeit, vagy "a 2008 utáni válságszakaszban nem alkalmazott monetáris eszközök elmaradt haszna és költségei" címmel is írható publikáció.

A témák pontosan:

1. A FED QE programjainak és az Európai Központi Bank likviditási hitelprogramjának összehasonlító elemzése.
2. A Bank of England „Funding for Lending” programjának elemzése.
3. Az egyensúlyi kamatláb fogalma, szintje, hatásai a magyar gazdaságban.
4. Az MNB kamatemelő lépéseinek költségei, negatív hatásai a magyar gazdaságban, kiemelten a 2010 utáni szakaszban.
5. Az államadósság és az országadósság alakulása 1998 és 2012 között Magyarországon: trendek, okok, hatások.
6. A folyó fizetési mérleg alakulása 1998 és 2012 között: trendek, okok, nemzetközi összefüggések.
7. A külső és belső finanszírozási források szerepe a magyar gazdaságban 2000 és 2012 között.
8. A devizahitelek felépülése az állami, önkormányzati, vállalati és háztartási körben 2003 és 2010 között: trendek, okok, mértékek, kockázatok.
9. A devizatartalékolást meghatározó elméleti és gyakorlati összefüggések elemzése Magyarországon.
10. Az MNB elmúlt hónapokban végrehajtott kamatcsökkentő lépéseinek pozitív hatásai a magyar pénzügyi rendszerben és reálgazdaságban.
11. Az MNB gazdasági növekedést serkentő eszközeinek elemzése, kiemelt figyelemmel a banki hitelezést ösztönző eszközökre.
12. Az MNB által a 2008 utáni válságszakaszban nem alkalmazott monetáris eszközök elmaradt haszna és költségei.
13. A magyar monetáris politika megújításának koncepciója és eszköztára.
14. A globális feltörekvő gazdaságok jegybankjai által alkalmazott monetáris eszköztár elemzése, kiemelt figyelemmel a növekedést segítő eszközökre.
15. A kis, nem euró-zóna tag uniós tagállamok jegybanki gyakorlatának elemzése.
16. Az MNB monetáris politikai mozgástere az Európai Unió jegybanki rendszerében: szabályok, lehetőségek, kötelezettségek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.