Matolcsy tisztogatásra készül?

Saját magának ad különleges jogkört Matolcsy György a jegybankban hétfőtől – a Magyar Nemzeti Bank új vezetője tisztogatásra készül az Origo szerint. Kérdés még azonban, hogy az új elnök mellé azonnal odakerülhet-e alelnökként a bizalmasa.

A Magyar Nemzeti Bank Alapító okiratának megváltoztatásával saját magához rendelné a Magyar Nemzeti Bank munkáltatói jogait Matolcsy György – derül ki az Origo cikkéből.

Az MNB részvénytársaság, tulajdonosa az állam, amelyet a nemzetgazdasági miniszter képvisel. Jelenleg Matolcsy miniszteri jogköre az alapító okirat megváltoztatása. A jelenlegi szabályok szerint az elnök munkáltatói jogokat csak a közvetlenül alá tartozó munkatársak felett gyakorol (alapesetben: az alelnökök felett, azzal a korlátozással persze, hogy őket nem nevezheti ki), a jogkörök lépcsőzetesen mennek lefelé a hierarchia szerint (vagyis az alelnökök a hozzájuk tartozó igazgatók munkáltatói, az igazgatók a főosztályvezetőké, a főosztályvezetők pedig a munkatársaké). Ez azt jelenti, hogy nem az elnök veszi fel a devizagazdálkodási főosztály tanácsosát, és nem is dönthet ő a fizetéséről.

Az Origo szerint azonban Matolcsy még miniszterként megváltoztatta ezt az alapító okiratot, amely már elnökként vonatkozik majd rá. Ebben pedig a munkáltatói jogköröket magához vonta – vagyis ő dönt a munkatársak felvételéről, elbocsátásáról és a fizetésükről. Igaz, az új szabály értelmében jogkörét delegálhatná – például egy új szervezeti vezetőre, a főigazgatóra.

Ilyen poszt eddig nem volt a jegybankban, eddig a felső vezetést az elnök és az alelnökök jelentették. Az ő kinevezésük a Köztársasági Elnök jogköre (a miniszterelnök javaslatára, országgyűlési meghallgatás után) – ám a főigazgatóról nem szól a jegybanktörvény.

Matolcsy tehát szabadon választhatna magának szervezeti kérdésekben ügydöntő vezetőt. Állítólag ez a poszt Wiedermann Helgára, a volt nemzetgazdasági miniszter kabinetfőnökére vár. Ezt a minisztériumnál cáfolták az Origónak, a lap azonban emlékeztet: a tárca közigazgatási államtitkára, Nagy Róza is távozik a nemzetgazdasági tárcától. Amint arról a Nol.hu is beszámolt, a helyére Tállai Andás, Varga Mihály korábbi államtitkára kerülhet, aki most az önkormányzatokért felelős államtitkár a belügyi tárcánál.

Az új főigazgatóra azért is lehet szüksége a hétfőn hivatalba lépő Matolcsynak, mert nem tudni, magával viheti-e azonnal másik minisztériumi kollégáját, Balog Ádámot. Az adóügyi helyettes államtitkárral szemben az a kifogás merült fel, hogy a monetáris politikához egyáltalán nem ért – ám kinevezésének mégsem ez a legnagyobb akadálya. A problémát a Monetáris Tanácsra vonatkozó szabályok jelentik.

A jegybanktörvény értelmében az MNB legfontosabb döntéshozó szerve 5-9 taggal kell, hogy rendelkezzen. A szabály értelmében az elnök és az alelnökök automatikusan úgynevezett belső tagnak minősülnek – azért, hogy a külső kontrollt biztosítsák, a testületbe az Országgyűlésnek kell választania külsős tagokat. A Fidesz-többség Simor András ellen hozott szabálya szerint a külsős tagok számának meg kell haladnia a belsősökét. 

Simor András távozásával két alelnök és négy külsős tag marad, Matolcsy kinevezésével az arány az eredeti, 3-4 lesz. Ám ha hétfőn kinevezik Balog Ádámot is, akkor az arány felborul – gyorsan kell választani még egy tagot az Országgyűlésben a külsős többség biztosításához. Ha ez nem megy, akkor meg kell várni, amíg Karvalits Ferenc alelnöknek (március végén) lejár a mandátuma, és csak akkor jöhetne Balog.   

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.