Matolcsy megvágta: négy százalékon az alapkamat

A várakozásoknak megfelelően 0,25 százalékkal, vagyis 25 bázisponttal négyszázalékosra csökkentette az alapkamatot a monetáris tanács. Matolcsy György jegybankelnök azt mondta, a kamatcsökkentéseket "akár" kisebb, tíz bázispontos lépésekben is folytathatják.

Most már csak az a kérdés – igaz szinte már az sem nagyon –, hogy meglesz-e a tizenharmadik kamatcsökkentés egyhuzamban, azaz augusztusban is folytatja-e a jegybank monetáris tanácsa a vágást. A ráta keddi 4,25-ről kerek négy százalékra csökkentését biztosra vették az elemzők, és a Matolcsy György jegybankelnök vezette testület nem is okozott csalódást.

Matolcsy György jegybankelnök azt mondta, a kamatcsökkentéseket

Annál nagyobb érdeklődés övezte a délután három órakor kezdődött sajtótájékoztatót, amelyen az MNB elnöke márciusi kinevezése óta első alkalommal beszélt a döntés mellett szóló érvekről. Itt a jegybank vezetője kijelentette: immár kisebb, a megszokott 25 bázispontos lépcsők helyett akár tíz bázispontos lépésekben is folytatódhat a kamatcsökkentési ciklus. Az ideális kamatszintet a 3-3,5 százalékos sávba helyezte, ez a 2,5-4 százalék között szóródó elemzői várakozásokon belül van. Ezek alapján mondható szinte biztosra, hogy a következő hónapban is bizonyosan folytatódik a vágás.  

A mérséklés mértékének csökkentéséről és a jövő kamatdöntéseit meghatározó szempontrendszer reformjáról is döntöttek az ülésen. E szerint ezután az Európai Központi Bank (EKB) példáját követve előretekintő iránymutatást ad az MNB, ezzel iránytűt szolgáltatva a piacoknak, befektetőknek arról, mire számíthatnak.

A kamatdöntések szempontrendszerében három tényezőt vesznek figyelembe. Matolcsy először a középtávú inflációs kilátásokat említette, ez a jegybank olvasatában a már említett 3-3,5 százalékos szintet jelent. A második tényezőt a pénzügyi stabilitást meghatározó előrejelzések jelentik ezek között Matolcsy a költségvetési hiány három százalék alatti GDP-arányos szintjét emelte ki, de a folyó fizetési mérleg és az államadósság várható alakulását, az árfolyammozgásokat és a reálkamat szintjét is tekintetbe veszik, miközben a bankrendszer tőkemegfelelési mutatóit is nézik. Harmadikként a reálgazdasági mutatókat említette. Mint mondta, kiszámítható kamatpolitikát folytat az MNB, s ezt továbbra is az óvatos, konzervatív megközelítés jellemzi majd.

Matolcsy vezetése alatt végrehajtott immár öt kamatcsökkentéssel a papírformát hozta az MNB, kisebb izgalmakat csak az hozott, hogy volt időszak, amikor a tanácsülések előtt – főként a nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt – az euró megtámadta a 300 forintos szintet – de tartósan nem tudott felette maradni. Eközben az infláció a kormányzati rezsicsökkentések és az energiahordozók világpiaci árának mérséklődése miatta rekordmélységbe süllyedt, a legfrissebb, júniusi adat szerint 1,8 százalékon áll.

A fogyasztói árindex tartósan a jegybank által kívánatosnak tartott háromszázalékos inflációs cél alatt alakul, és a kilátások szerint sem várható árrobbanás Magyarországon. Sőt, az infláció olyan mértékben csökkent, amivel megbillentette a költségvetés bevételi oldalát. A jövedéki és forgalmi adóból nem az előre tervezett összeg jött be, ez volt a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter második kiigazító csomagja mellett szóló egyik legfontosabb érv.

A magyar kamatpolitikát meghatározó másik kiemelten fontos tényező a nemzetközi befektetői hangulat alakulása. Ezt most elsősorban az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási, gazdaságélénkítő programjának jövője határozza meg. Ennek a doppingszernek az elvonását erősen megérzik majd a piacok, ezért a fokozatosság és a megfelelő tájékoztatás kulcsfontosságú a káros mellékhatások kialakulásának megelőzése végett.

Mivel pánikhangulatot szimatolva a befektetők elsőként a feltörekvő országok kockázatosabb eszközeitől szabadulnak meg, ez óvatosságra intheti majd a monetáris tanácsot is. A Fed kommunikációját újabban a higgadtság jellemzi, s ez a piacokra is nyugtatólag hat. A magyar országkockázati felár idei mélypontján, 290 bázispont környékén mozog, s ez a kamatcsökkentéshez megfelelő teret enged. A mozgástér azonban egyre kisebb.

Az MNB  júniusi kamatdöntő üléséről kiadott rövidített jegyzőkönyvben a tanács úgy fogalmazott a ciklus folytatásának esélyeiről, hogy "amíg az inflációs és reálgazdasági kilátások indokolják, sor kerülhet további kamatcsökkentésre, azonban a törékeny és gyorsan változó nemzetközi környezetben fokozott óvatosság indokolt".

Elemzők szerint a kamatcsökkentési ciklus a 3,5 és 4 százalék közötti sávban ér véget, az óvatosabb megközelítés szerint nem rombolja a monetáris tanács presztízsét, ha leáll egy időre, s a fejlemények tükrében később dönt a hogyan továbbról. A piacok viszont a mostani tájékoztató előtt még egy 25 bázispontos kamatcsökkenéssel számolnak az év végéig, azaz – vélekedtek elemzők – 3,75 százalékra süllyedhet a ráta, ám immár kiderült vágás következő mértéke már nem biztos, hogy az eddig megszokott szint lesz. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.