Matolcsy: bankadó lesz a megszorítások helyett

A kormány ragaszkodik a bankadó bevezetéséhez, mert az egy megszorító csomag egyetlen alternatívája - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában hétfőn.

Mint hangsúlyozta, az elmúlt négy-öt év megszorító politikája, amely jelentős növekedési és versenyképességi áldozattal járt, nem folytatható.A Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val folytatott tárgyalások nem megszakadtak, helyesebb a tárgyalási forduló eredménytelen lezárásáról beszélni - mondta.

A kormány ragaszkodik  a bankadó bevezetéséhez, mert az egy megszorító csomag egyetlen alternatívája
Matolcsy György,

A miniszter egyetértett azzal a véleménnyel, hogy az unió szigorúbban tárgyal az IMF-nél, ami szerinte annak tulajdonítható, hogy miután az EU 27 tagállama közül csak 3 teljesíti az államháztartási hiánnyal kapcsolatos elvárást, Magyarországot szeretnék példának arra, hogy követve a brüsszeli ajánlásokat teljesíthető a hiány lefaragása. "Családon belül mindig szigorúbbak egymással" - mondta az uniós tárgyalási alapállásról szólva, s megjegyezte: az év végére lehet, hogy külön tárgyal majd Magyarország az EU-val.

A bankadóról szólva elmondta, hogy annak részleteiről szerinte  még lehet egyeztetni, például arról, hogy 2 vagy három évig legyen érvényben a 2010-es konstrukció azonban már nem változhat. Nem tagadva, hogy a bankadó jár némi növekedési áldozattal, szerinte egy megszorító csomag jobban  visszavetné a magyar gazdaságot. A kormány eddigi intézkedéseinek és a megélénkült külső konjunktúra együttes hatása, hogy miközben korábban a gazdaság 0,4 százalékos csökkenését várták, most már 0,5 százalékos bővülésével lehet számolni 2010-ben.

Kiemelte: Magyarország megkezdte a szerkezeti reformokat és azokat folytatni is fogja. "Először a politikai osztályt operálta meg", utalt az országgyűlési és önkormányzati képviselők számának megfelezésére. "Folytatjuk az adóreformot" - jelentette ki. Az egész három-négy éves ciklust átfogó, az állami kiadásokat, a bürokrácia csökkentését szolgáló reformcsomagot valósít meg a kormány - mondta. Kiemelte azt is, hogy az Orbán-kormány első intézkedéscsomagja 120 milliárd forinttal csökkentette a kiadásokat.

A miniszter a tárgyalásokon vitatott elképzelésekről szólva kiállt a bedőlt lakáshitelesek megsegítésére kigondolt nemzeti eszközkezelő mellett, s ismételten megerősítette, hogy az állami alkalmazottaknál alkalmazni kívánt 2 millió forintos bérplafon nem érinti a jegybank függetlenségét.

Hangsúlyozta, hogy a nemzeti eszközkezelőt a tárgyalásokon szerinte a rossz amerikai tapasztalatok miatt érte kifogás, azonban Magyarországon minimális költségvetési hozzájárulással valósulna meg az intézmény, amire a bankoktól várna pénzt a kormány, s csupán állami garanciával járulna hozzá annak működéséhez. Az eszközkezelő működésének fedezetét pedig az ingatlanok jelentenék, amelyek értéke várhatóan emelkedni fog a jövőben

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.