Matolcsy mint Antikrisztus

Bár lényegében eltűntek a lakos­sági devizahitelek Magyarországon, dühös devizahitelesek nem nyugszanak, egy kisebb akció volt tegnap is.

A Portfolio Hitelezés 2016 című konferenciáján a korábbi devizahiteles tüntetések egyik vezéralakja megzavarta a rendezvényt. A Népszabadság fotósának beszámolója szerint a férfi – egy nő és két férfi társaságában – a konferencia egyik szünetének a végén berontott a rendezvényterem előterébe, társaival együtt nemtetszését kifejezve hangosan szóvá tette, hogy nem ártana, ha a bankárok a devizahitelesekről is beszélnének.

A rendezvényt megzavaró férfi
A rendezvényt megzavaró férfi
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A férfi ezután – hiába próbálták a rendezők megakadályozni – a pódiumhoz is eljutott. Ott a résztvevőket kérdőre vonta, hogy vajon hányan tudnak nyugodtan aludni közülük a devizahitel-károsultak miatt. Munkatársunk elmesélése szerint a biztonsági őr nem tudta kitessékelni a teremből a férfit, végül egy szervezőnek sikerült őt meggyőznie, hogy hagyja el az épületet. A négy személy távozása után nem sokkal a rendőrök is megjelentek, tanúkat hallgattak meg.

Mesterien rendbe tette a költségvetési és a monetáris politikát a sajtóban sokszor Antikrisztusnak tekintett személy – ezt már ­Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke mondta neve említése nélkül Matolcsy Györgyre, korábbi nemzetgazdasági miniszterre, a mostani jegybankelnökre utalva. Patai dicsérte a jegybank kamatcsökkentési ciklusát is. ­Varga ­Mihálynak is kijutott a jó szóból, az ő irányítása is kellett a fiskális és jegybanki politika egyensúlyának megteremtéséhez.

A jegybank alelnöke, Nagy ­Márton világossá tette, hogy a magyarországi bankoknak hosszabb távon is fel kell készülniük az alacsony kamatokra, és ez nem csak a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájának szempontjából kihívás, mert egy százalékpontos alapkamat-csökkenés 20-30 milliárd forintos jövedelemkiesést jelent a bankrendszernek. A bankoknak az európai szabályozás miatt egyre magasabb tőkekövetelményeknek kell megfelelniük. Továbbra is gond, mondta az MTI tudósítása szerint, hogy 130 ezer nem telje­sítő jelzáloghitel adósának a helyzete egyelőre megoldatlan.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.