Matolcsy hegedűje

A jegybank gazdálkodását vizsgáltatná Vágó Gábor. Az LMP-s politikus kezdeményezi, hogy a jövő hétre hívják össze az Országgyűlés költségvetési bizottságának rendkívüli ülését.

Az ellenzéki politikus pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a sajtóhírek szerint több mint százmilliárd forintot költ el, többek között ingatlanokra, egy festményre, illetve egy antik hegedűre.

Vágó Gábor leszögezte: jogértelmezésük szerint a Magyar Nemzeti Bank csak azt teheti meg, amire a törvény felhatalmazást ad számára, nem pedig azt, amit a törvény nem tilt.

Utalt arra is, hogy a költségvetési bizottság kormánypárti tagjai azért nem fogadták el az MNB 2011-es és 2012-es gazdálkodásáról szóló jelentéseket, mert a jegybank negyvenmillióért új logót terveztetett.

Az Index korábban egy MNB-s informátorra hivatkozva azt írta: a bank százmilliárdnál is többet költ új ingatlanokra, egy Guarneri-hegedűre és egy Bruegel-festményre, vagy például a Design Terminál és a Zeneművészeti Egyetem támogatására.

A jegybank válaszul közölte, hogy büntetőfeljelentést tesz az Index-cikk "hamis, a közbizalom megrendítésére alkalmas" állításai miatt. Mint írták, az MNB független, önállóan gazdálkodó intézmény, amelynek tevékenységi kereteit a jegybankról szóló törvény határozza meg, így a bank – alapvető feladatainak veszélyeztetése nélkül – társadalmi felelősségvállalási programot valósíthat meg. A jegybank társadalmi felelősségvállalási, illetve értékmegőrző programjának végrehajtása az adófizetőknek és a költségvetésnek nem okoz kiadást - közölték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.