galéria megtekintése

Vajda Kitti is az MNB-ben dolgozik, Matolcsy és a barátnője inkább mélyen hallgat

Nem cáfolja a jegybank, hogy munkavállalójuk, Vajda Kitti nem más, mint Vajda Zita testvére. Matolcsy Györgyöt napok óta hiába keressük.

„Felvállalják azt, hogy összetartoznak?” „Nem bujkálunk, felvállaljuk.” Ezzel az amúgy megkésett őszinteséget sugárzó mondattal zárult a Matolcsy György jegybankelnökhöz közel került Vajda Zita interjúja a Figyelő csütörtöki számában. Van azonban legalább egy olyan szál, ahol a jelek szerint nem bontotta ki az igazság minden részletét az interjúban a jegybanki pályafutása alatt havi bruttó 1,73 millió forintot kereső, azóta a jegybanki alapítványoktól akár ennél többet is megkapó Vajda Zita.

Matolcsy György eltolja magától a kérdéseket
Matolcsy György eltolja magától a kérdéseket
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Arról a Népszabadság számolt be a cikksorozatának egyik részében, hogy Vajda Zita testvére, Vajda Kitti a trafikbizniszben utazik, egy dohánycégből már kiszállt, de egyben még benne van. Erre rá is kérdezett a hetilap újságírója. „Felvetődött az, hogy bizonyos előnyökre tettek szert a közvetlen családtagjai. …És a húga?” „A húgomról is annyit mondanék, hogy ő is egy kétdiplomás szakember, közgazdász.” Többet nem tartott fontosnak megemlíteni testvéréről, Pedig a jelek abba az irányba mutatnak, hogy nem kizárt, testvére, Vajda Kitti a Matolcsy vezette jegybanknál dolgozik.

 

Rábukkantunk a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyik szeptemberi tanulmányára, ahol feltűnik a Vajda Kitti név. A forint 70 éve: Út a hiper­inflációtól az árak stabilitásáig című kiadvány ráadásul meglehetősen friss, mindössze tíz napja került fel a jegybank honlapjára. Ennek az egyik szerzője Vajda Kitti, az első fejezetet harmadmagával jegyzi.

A jegybank arról tájékoztatta a Népszabadságot, hogy a „Magyar Nemzeti Bank állományában 2013. októbere óta van Vajda Kitti nevű munkavállaló, a jegybank Oktatási Igazgatóságának szakértője.” (Emlékeztetőül: Matolcsy 2013. már­cius 4. óta jegybankelnök, Vajda Zita két napra rá lett a jegybank alkalmazottja.)

A Népszabadság több jegybanki forrása is tudni véli, hogy az a Vajda Kitti a testvére Vajda Zitának.

Rákérdeztünk a jegybanknál, hogy a kiadvány szerzőjeként feltüntetett Vajda Kitti a rokona, testvére-e Vajda Zitának, illetve értesülésünk kommentálását kértük. De semmilyen módon nem reagáltak a rokoni kapcsolatra, de nem is cáfolták értesülésünket. A jegybank megkerülte a Vajda Kitti javadalmazását firtató kérdésünket is. Arra a kérdésre, amelyben azt tudakoltuk, ki döntött a felvételéről, írtak-e ki pályázatot és mi alapján esett rá a választás, csak annyit közöltek, hogy „a munkavállaló az MNB általános felvételi folyamata szerint került kiválasztásra.”

A Népszabadság tárta fel Matolcsy új kedvesének ügyét
A Népszabadság tárta fel Matolcsy új kedvesének ügyét
Mediaworks

Szerettük volna, ha az érintettek, Vajda Zita és Vajda Kitti is reagálnak az információnkra, illetve a nyilvánosan elérhető tanulmányban feltüntetett névre. Még csütörtökön levelet küldtünk a jegybanki alapítványokon keresztül Vajda Zitának. Ott jelezték, hogy továbbították a megkeresésünket. Azt tudakoltuk, hogy valóban az ő testvére-e a szóban forgó kiadvány szerzője, és hogy neki személyesen volt-e szerepe abban, hogy Kitti a jegybankhoz került.

Vajda Zita eddig nem reagált. Csak az alapítványok írták, hogy tőlük nem kapott támogatást Vajda Kitti, nem álltak és nem állnak vele szerződésben.

Sikerült beszélnünk viszont Vajda Kitti édesanyjával (aki egy ideig alkalmazottja volt annak a könyvelőcégnek, amely szerződésben állt a jegybanki alapítványokkal – de már annak a könyvelőcégnek a kapcsolata megszakadt az alapítványokkal, és Vajda Kitti édesanyja sem dolgozik a cégnél). Amikor szóba hoztuk, hogy lánya a jegybanknál dolgozik, először nem cáfolta értesülésünket, majd újbóli visszakérdezésünkre kitért a válaszadás elől. Lánya elérhetőségét nem adta meg, csak üzenetet tudtunk nála hagyni, hogy várjuk jelentkezését, elkerülendő az esetleges félreértéseket. Hasonlóan zárult beszélgetésünk Vajda Kitti cégtársával, aki ígéretet tett arra, megadja telefonszámunkat Vajda Kittinek. Vajda Kitti lapzártánkig nem jelentkezett.

„Nem tudnak kifogást találni”

A múlt héten szerettünk volna néhány kérdést Matolcsy Györgynek feltenni a közgazdász-vándorgyűlésen, de ő kerülte a találkozást munkatársunkkal, láthatóan nem kívánt személyesen válaszolni a kérdéseinkre. Stábja írásos kérdésfeltevést kért lapunktól. Kérdéseink az alábbiak voltak.

1. Mivel magyarázza, hogy a válásával – éppen a jegybank által – összefüggésbe hozott Vajda Zita nemzetközi szakmai titkárként a legjobban keresők egyike volt a jegybankban való alkalmazásának ideje alatt? Nem érzi mindezt visszásnak?

2. Az NGM-ből milyen megfontolásból „hozta magával” a jegybankba Matolcsy úr Vajda Zitát (lévén, hogy Vajda Zita két nappal Matolcsy György jegybankelnökké való kinevezése után lett az MNB alkalmazottja)?

3. Játszott-e szerepet Matolcsy György abban, hogy Vajda Zita a jegybankból való távozása után nem sokkal két poszthoz is jutott a Pageo alapítványnál?

4. Mi történt május 2-a környékén, hogy Vajda Zita otthagyta a jegy­bankot, mivel van ez összefüggésben? Ki kezdeményezte Vajda Zita távozását?

5. A történtek után, és az elmúlt bő másfél héten napvilágra került ügyek után lemond-e a jegybankelnöki posztról Matolcsy György? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?

Erre három napra rá megérkezett az MNB válasza, amelyet szó szerint közlünk:

„Az MNB a Népszabadság által korábban az ügy kapcsán feltett valamennyi kérdésére részletes válaszokat adott írásban. Ezekben a válaszokban a jegybank a Vajda Zita korábbi, MNB-vel fennálló munkaviszonyával kapcsolatban a birtokában lévő valamennyi információt megosztotta Önnel. A személyes adatokat, valamint személyiségi jogokat is érintő kérdésekben az MNB-nek nem áll módjában tájékoztatást adni, tudatában egyebek mellett annak, hogy a Magyar Nemzeti Bankot olyan esetben támadják a tevékenységéhez nem tartozó témákban, amikor szakmai munkájában és az elért eredményeiben nem tudnak kifogást találni.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.