Már a hetedik legnagyobb ötalálatos a tét a hétvégén

Idén még nem akadt öttalálatos szelvény, aminek meg is lett az eredménye. A heti 2,153 milliárdos nyeremény a hetedik legnagyobb lenne a játék történetében.

Tavaly december 13-án volt az eddigi utolsó telitalálatos az Ötöslottón. Ennek megfelelően jócskán meghízott a nyereményalap, a hétvégén immár 2,153 milliárd forintot vihet el az, aki egyedüliként találná el az öt számot.

Az 53 éves magyarországi Ötöslottó 409. telitalálatosa egyúttal minden idők hetedik legnagyobb nyereménye lenne. Eddig - a mostanival együtt - nyolc alkalommal került kétmilliárd fölé a főnyeremény. Igaz, egyszer alaposan túlszárnyalva ezt a határt, akkor 5 milliárdot fizetett az ötös.

A meganyeremény reménye érezhető a heti alapjáték-számban is, azaz ismét lottóláz alakut ki. Az elmúlt héten 5,3 milliónál is több játékot fizettek be – közölték a Szerencsejátk Zrt. részéről –, s hogy az aktuális nyeremény mennyire csábító, azt jól jelzi, hogy a játékosok mintegy 15 százaléka a határon túlról érkezik szerencsét próbálni.

Az Ötöslottó eddigi tíz legnagyobb nyereménye:
(millióra kerekítve)

1. 2003. november: 5,092 milliárd forint
2. 2002. december: 2,971 milliárd forint
3. 2008. január:      2,356 milliárd forint
4. 2008. november: 2,310 milliárd forint
5. 2005. június:      2,302 milliárd forint
6. 2009. október:    2,189 milliárd forint
7. 2005. november: 2,056 milliárd forint
8. 2007. március:    1,768 milliárd forint
9. 2004. október:    1,720 milliárd forint
10. 2006. november:1,547 milliárd forint

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.