Maradékgázt kapunk az oroszoktól

Vlagyimir Putyin orosz elnök belement abba, hogy az elmúlt évek során át nem vett orosz gázt 2015 után kapjuk meg, és ezért csak a konkrét szállításkor kelljen fizetni. Még akkor is így van ez, ha a részt vevő magyar és orosz cégek erről már rég megállapodhattak.

Vlagyimir Putyin semminemű politikai kifogást nem emelt a magyar fél indítványa ellen, miszerint az eddig át nem vett gázmennyiséget később, igény szerint kapjuk meg, és ezért csak az átvételkor fizessünk – derült ki az orosz elnök és Orbán Viktor kormányfő nemzetközi sajtótájékoztatóján.

A politikai egyetértés már megszületett, az érintett cégek között további technikai pontosításokra van szükség – szögezte le Orbán Viktor. Noha a tájékoztató előtt a kedélyesen beszélgető elnök és kormányfő előtti asztalon a felek különböző megállapodásokat írtak alá, ezek a gázbehozatalt nem érintették.

Az újságírókat az ukrán–orosz katonai konfliktuson kívül szinte kizárólag a gázkérdések foglalkoztatták. Orbán Viktor kérdésre elmondta, hogy a húszéves szerződés alapján meghatározott gázmennyiségeket az elmúlt évek során át kellett volna vennünk, de az igények csökkenése folytán bizonyos adagokat mégse igényeltünk. Szintén emlékeztetett, hogy az eredeti 1996-os megállapodás alapján – amelyet, mint hangsúlyozta, nem ő kötött meg – az előírt mennyiségek árát az átvétel elmaradásakor is kiszámlázták volna. Ez viszont most mégse terhel bennünket, a gázért csak a tényleges átvételkor kell fizetnünk. Vlagyimir Putyin annyit fűzött ehhez, hogy a magyar fél felvetéseit alapvetően elfogadta, azokat a Gazprom később megvizsgálja, Oroszország továbbra is stabil, megbízható szállításokra törekszik. Megemlítette, hogy támogatják a Mol oroszországi kitermelési terveit.

Minapi értesüléseink szerint ugyanakkor a későbbi szállításokról az érintett cégek már az elmúlt évek során megállapodtak. Hétfőn Aradszki András energiaügyi államtitkár a parlamentben az MSZP kérdésére ezzel egybecsengően úgy fogalmazott, a két fél a megállapodást „ráutaló magatartással" már meghosszabbította, Orbán Viktor viszont a tájékoztatón csak jól előkészítettnek nevezte a megállapodást. Vonatkozó kérdésünkre sem a szerződést magyar részről jegyző állami MVM, sem a Miniszterelnökség nem válaszolt. Noha korábban szó esett arról, hogy a gázunk árát az olajé helyett a gáztőzsdékhez kössék, az ezzel kapcsolatos felvetésre sem a miniszterelnök, sem Putyin nem reagált. pedig a tájékoztató előtt Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter Budapesten alapos beszámolót tartott az ukrán gáztarifáról, így közzétéve annak szerkezeti változásait és ezer köbméterenkénti 329 dolláros szintjét is. A felek nem említették, hogy a szerződést meddig hosszabbítanák meg.

Orbán Viktorral szemben Vlagyimir Putyin kétszer is kitért a magyarországi gáztárolás kibővítési lehetőségeire, illetve kiállt a paksi atomerőmű bővítésére kötött egyezség mellett is. Kérdésre hosszasan ecsetelte a Déli Áramlat gázvezetékkel kapcsolatos kudarcot, leszögezve, arról Oroszország nem tett le, csak az építést az Európai Bizottság nem engedte meg nekik. Noha felvillantotta, hogy mintha az EU már engedékenyebb lenne, leszögezte, továbbra is kitartanak a Törökországon keresztüli változat mellett, mert ettől „udvariatlanság lenne" elállni, másrészt nem bíznak az Európai Bizottság álláspontjának változatlanságában.

Orbán úgy fogalmazott, e helyzet megoldásában is keresik az együttműködést Oroszországgal. Lehetséges útvonalként merül fel Görögország–Macedónia–Szerbia–Magyarország–Ausztria. Utaltak arra, hogy ennek megvalósításában akár a Déli Áramlatra létrehozott vegyes vállalatokat is hasznosíthatják. (Megjegyzendő, hogy ha az oroszok ígéretükhöz híven 2019-ben tényleg beszüntetik Európa Ukrajnán keresztüli ellátását, úgy az új vezetéket mindössze négy év alatt kellene kialakítani.)

Orbán leszögezte, Magyarország nem töri meg az oroszokkal szembeni uniós egységet, és tárgyalásos rendezést szeretne az Ukrajnában harcoló felek között, de nem ért egyet azokkal az uniós véleményekkel, amelyek nem bevonnák Oroszországot az európai versenybe, hanem ki akarnák onnan rekeszteni. A 2000-es évek eleji emlékeit is felelevenítve hangsúlyozta: amiben ő miniszterelnökként Vlagyimir Putyinnal megállapodott, azt az orosz elnök mindig betartotta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.