Marad az atomerőmű-vezér

Lázár János korábbi bejelentésétől eltérően mégis az MVM-tulajdonú Paksi Atomerőmű élén maradhat Hamvas István. Kérdés viszont, kinek kell távoznia az állami energiacsoporttól azután, hogy az MVM élén a Simicska-közeli Baji Csabát a Garancsi-közelinek nevezhető Csiba Péter váltja. Az állami áramrendszert irányító Mavirnál teljes sorcsere következhet.

Félelem és reszketés lengi körül manapság az állami MVM-csoport vezetői folyosóit: egyre csak azt találgatják, melyik vezetőnek köthetnek útilaput a talpára azután, hogy a Simicska Lajoshoz közel álló Baji Csabát a francia GDF Sueztől leigazolt Csiba Péter váltja. Különböző listákról szóló rémhírek keringenek, amelyeken állítólag leányvállalati vezetők szerepelhetnek. Igaz, akikre rákérdeztünk, éppenséggel pont kivételek lehetnek. A különböző változatok közös pontja, hogy a váltásokat októberre várják. Az igazgatóságot már elnökként irányító Csiba Péter ugyanis – ismereteink szerint a GDF Suez kérésére – csak augusztus közepén foglalja el a vezérigazgatói széket. Addig Bally Attila eddigi kereskedelmi igazgató látja el a feladatot megbízottként. Ebbéli minőségében nem tétlenkedett: a kevéssé fényesen muzsikáló, távközlési profilú MVM Net élén Téren Róbertet Krénusz Kornél váltotta.

Baji Csaba volt vezérigazgató és csapata. Emberei közül van, aki folytathatja
Baji Csaba volt vezérigazgató és csapata. Emberei közül van, aki folytathatja
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

Sokakat emlegetnek a társaságcsoportnál Bajihoz közel állónak. Ennek kapcsán a legtöbbször a központi áramhálózatot kezelő Mavir vezérigazgatója, Sótonyi Gábor nevét hallottuk említeni, aki 2013-ban épp az MVM Nettől érkezve váltotta a 2011-ben kinevezett Bertalan Zsoltot. Forrásaink bizonyosra vették, hogy már nem sokáig marad a Mavir igazgatóságában a testületet elnökként irányító, szintén Simicska-közeliként elkönyvelt Töröcskei István, illetve Stumpf István egykori Fidesz-kancelláriaminiszternek a Josip Tot-féle cégfantomizálás-gyanús ügyekben érintett jogász testvére, Stumpf János.

A bizonytalan légkörben furamód a leginkább az a Hamvas István lehet a legbiztosabb a helyzetében, akit néhány hónapja Lázár János még nyíltan eltávolított volna az MVM-tulajdonú Paksi Atomerőmű éléről. A Miniszterelnökséget vezető miniszter egykori bejelentése szerint ugyanis valamiféle „nyugat-európai menedzsereket” neveznének ki a Paksi Atomerőmű vezérigazgatói, HR-es és gazdasági vezetői posztjára. Noha a kiválasztást már május végére ígérte, mindebből azóta sem lett semmi. Sőt: a paksi térségben tett látogatása során – miután a szakszervezetek is kiálltak az atomerőmű jelenlegi vezetői mellett – ismereteink szerint Lázár János megerősítette Hamvast posztján. (Egyszersmind viszont néhány napra rá bejelentette abbéli szándékát, hogy tárcája elvenné az MVM-től az állami energiacsoport legnagyobb értékének tartott paksi atomerőművet; állítólag ez is állhatott Baji Csaba távozásának hátterében.) Azt, hogy a hangzatos előadások mögött a háttérben a szakma sem tétlenkedik, bizonyítja, hogy az atomerőmű honlapja egyetlen vezetőségi változásról tanúskodik: a hazai energetika egyik nagy öregje, Gerse Károly jogász fia lett ugyanis a társaság jogi igazgatója.

Forrásaink nem cáfolták, hogy amint a kormányfőhöz legközelebb álló oligarcha képzeletbeli posztján Simicska Lajost Garancsi István váltotta, úgy az eddig Simicska-felségterületként elkönyvelt MVM is egyre közelebb kerül a Garancsi-résztulajdonú, hihetetlen növekedési pályát leíró, az MVM-mel kötött vitatott gázszerződéseiről ismert MET-hez. Az alapvetően általános menedzseri pályát maga mögött tudó, az elmúlt évtizedben már rendre energetikai multiknál tevékenykedő Csiba Péter kiválasztásának egyetlen logikus magyarázataként egyelőre az adódik, hogy az utóbbi év során a GDF Suez számos fontos hazai vagyonelemét adta el a MET-nek. Ennek megfelelően az MVM-tulajdonú központi magyarországi földgázkereskedő vezetője, Králik Gábor vagy az MVM gazdasági igazgatója, Kóbor György sokak szerint szintén maga dönti el, megy vagy marad, tekintve, hogy ők a MET-től érkeztek az MVM-hez. De állítólag a szerelési munkákat végző Ovit, vagy épp a központi gáztároló-üzemeltető vezetői se úgy végzik a dolgukat, mint akik távozásra készülnének. Kézenfekvő váltást hozhat viszont, hogy Bally Attilán kívül az MVM-menedzsment további három tagja – a jogi, a HR- és a kommunikációs igazgató – is megbízottként látja el feladatát.

Általános vélemény, hogy ilyen kiemelt poszton a menedzser gyakorta úgy értesül a távoztáról, hogy nem tud belépni a gépébe. Ellenben az állami tisztséget a szigorú jövedelemhatárok miatt sokan inkább csak ugródeszkának, afféle tetszetős sornak tekintik az önéletrajzban.

Az MVM-től az ügyben feltett kérdéseinkre nem kaptunk választ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.