Már 5200-ra nőtt a trafikok száma

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. szerint kulcsfontosságú, hogy a nemzeti trafikok minél jövedelmezőbbek legyenek.

Már több mint 5200 nemzeti dohánybolt megnyitott, egységes arculattal, az elvárásoknak megfelelően - tájékoztatta a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. csütörtökön a Magyar Távirati Irodát (MTI). A társaság nemzeti dohánybolt keresőjében ugyanakkor továbbra is csak 4243 címet találni.

Mint emlékezetes, az április közepén botrányos eredményekkel – a jó eladási lehetőségekkel bíró helyek zömét Fideszhez és a kormánypárt gazdasági holdudvarához kötődő személyek kapták meg – zárult trafikpályázaton összesen 5400 koncessziót osztottak ki. A kormányzat eredetileg mintegy hétezer trafikkoncessziót szeretett volna kiosztani Magyarországon.

Az NDN közleménye szerint a július 1-jétől működő új dohánytermék-kiskereskedelmi rendszer elindulásáról, illetve a további lépésekről és elvárásokról a társaság kerekasztal-beszélgetést rendezett, amelynek célja a "szakmai egyeztetés és az együttműködés megerősítése" volt.

A csütörtöki megbeszélésen részt vett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete, a BAT Pécsi Dohánygyár Kft., a Continental Dohányipari Zrt., az Imperial Tobacco Magyarország Kft., a JTI Hungary Zrt. és a Philip Morris Magyarország Kft.

Az egyeztetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a nemzeti dohányboltok működőképességének és jövedelmezőségének biztosítása kulcsfontosságú a dohánytermék-kiskereskedelmi rendszer és a magyarországi dohánypiac megfelelő, legális működése szempontjából.

Az illegális kereskedelemnek a fogyasztók, az állam és a dohánypiaci szereplők számára is súlyosan hátrányos következményei vannak, ezért a feketekereskedelem visszaszorítása közös érdek – áll a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.