galéria megtekintése

Már így is túlzottan erősödött a dollár, ami nem kedvez az exportőröknek

A piaci várakozásoknak megfele­lően nem változtatott az irányadó kamat 0,25-0,50 százalékos sávján az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed). A döntés hatására a dollár tegnap lapzártánk idején 278 forint közelébe gyengült a 282-es szintről. Semmi nem gátolta a nyílt piaci bizottságot abban, hogy tovább szorítson a monetáris gyeplőn – mondták már a tegnapi döntés előtt az elemzők. A közelmúltban Janet Yellen, a Fed elnöke többször is úgy nyilatkozott, megvan a mozgástér a tíz év után először decemberben meglépett kamatemelés folytatásához. Ennek jelentősége a mai világgazdasági helyzetben nem elhanyagolható, hiszen van pénz, a kamatszintek pedig alacsonyak, helyenként a negatív tartományban tanyáznak, tehát egy kamatemelés hatására intenzívebben mozdul Amerika felé a tőke.

Ahol reményt keltő a teljes foglalkoztatottság irányába mutató 4,9 százalékos munkanélküliség, a háztartások fogyasztása tíz hónapos rekordot döntött februárban, az 1,4 százalékos infláció pedig közelíti a kitűzött kétszázalékos szintet. Csakhogy Mario Draghi és az Európai Központi Bank (EKB) drasztikus kamatcsökkentése már a Fed lépése nélkül is túlzott lendületet adott a dollár izmosodásának – ez pedig nem érdeke az amerikai exportőröknek, így számukra fojtogató hatású lenne az amerikai kamatemelés. Ha Amerika most emelt volna, mélyítette volna a pénzügyi szakadékot az USA és a világ más részei között. Ez nehezíti a kereskedelmet és fékezi a biztató irányba haladó gazdaságot.

Az elmúlt másfél évben tíz százalékot veszítő S & P 500 tőzsdeindex már az elmúlt hét végén egyetlen nap alatt tíz százalékkal erősödött. A gazdaság szereplői arra vártak tegnap, hogy Yellen fellebbentse a fátylat tervezett lépéseiről. Ez megtörtént, várakozásai szerint év végére 0,9 százalékra emelkedhet a kamat. Európa eközben már kóstolgatja, elemzi az EKB múlt heti, radikális kamatvágását, az eszközvásárlási program keretének 60-ról 80 milliárd euróra növelését. A

 

Handelsblatt egy égő 100 eurós bankjeggyel szivart gyújtó Draghi-illusztrációval fejezte ki véleményét, bizalomvesztésről és a központi bank által felfújt pénzügyi lufik veszélyéről írt.

A Süddeutsche Zeitung szerint a kamatcsökkentés elértékteleníti a közös pénzt, így a megtakarítások értékét, miközben nem szolgálja a gazdaság fellendítését. A piacoknak nincs ellenére ­Draghi pénzesője, amelyből az elmúlt másfél évben több mint 700 milliárd euró jutott államadósság-felvásárlásra. Az, hogy a „talált pénz" bejut-e a gazdasági körforgásba, vagy a banki süllyesztőkben marad, az a jövő zenéje. Annyi bizonyos, hogy mindeddig nem élénkítette látványosan a gazdaságokat.

Valahol Európában

A francia jegybank 4,71 milliárd euró nyereséggel zárta 2015-öt – adta hírül a Les Echos. Ez 8 százalékkal haladja meg az előző évi eredményt. Az intézmény 1,9 milliárd nyereségadót fizet az államnak, ami várhatóan mintegy 1,5 milliárd euró osztalékot is kap. További 500 millió eurót a kockázati alapba különítenek el, ami immár 8 milliárd euró elkülönített tartalékból gazdálkodhat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.