Majdnem minden második cég tartozik a NAV-nak

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai tavaly 36 888 társaságnál és 11 306 magánszemélynél végeztek adóellenőrzést, a cégeknél csaknem minden második ellenőrzés adóhiány feltárásával zárult. A magánszemélyeknél közel négyötöde. A NAV nagy céges adósainak túlnyomó többsége budapesti székhelyű – közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis.
A közlemény szerint az adórevizorok 2015-ben 17 661 gazdasági társaságnál összesen 582 milliárd forint hátralékot tártak fel, míg 2014-ben a 37 744 ellenőrzött társaságból 18 686 céget füleltek le, és 587 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg. Az adóhiányosok között 2014-ben 1157 olyan céget találtak, amelynél a nettó adókülönbözet meghaladta a 100 millió forintot, míg 2015-ben 1314-et, csaknem 14 százalékkal többet.

Az adóellenőrök az elmúlt évben 11 306 magánszemélyhez jutottak el, és 8905 esetben állapítottak meg – összesen 45 millió forint – adóhiányt. Egy évvel korábban ebben a körben 12 121 ellenőrzést végeztek, és 9443 adózónál összesen 34 millió forint hátralékot tártak fel.

Az adóhivatal negyedévenként hozza nyilvánosságra azoknak a cégeknek, illetve magánszemélyeknek a nevét, akiknek az adóhiánya 180 napja folyamatosan meghaladja előbbieknél a 100 millió, utóbbiaknál a 10 millió forintot. A NAV listáján 2015 végén 224 név volt, közülük 153 cég, a nagy adóhiányosok sora pedig tavaly 736 üggyel bővült.

A pellengérre állított 153 társaság több mint kétharmada (116) budapesti telephelyen van bejegyezve. Félmilliárd forintnál nagyobb adóhiányt 19 cégnél állapítottak meg, közülük 14 a fővárosban működik, a lista élén azonban két vidéki társaság neve olvasható.

A negyedéves listán szereplő több mint másfél száz cég – hat betéti társaság kivételével – kft. formában működik, egyetlen részvénytársaság neve sem szerepel a listán. A cégek nagy többségét az ellenük indított hatósági eljárások már „kiseperték” a piacról. A 153 társaság közül 111-nek törölték, hétnek pedig felfüggesztették az adószámát, nyolc viszont végelszámolás alatt áll. Míg a nagy adóhiányos cégek több mint kétharmada fővárosi, az érintett magánszemélyeknek mintegy 70 százaléka vidéki lakos.

A feketelista.hu szerkesztői összeállították 2015 teljes – a négy negyedév összevont adatainak – százas toplistáját is. A rangsort a budapesti Carlo Invest Kft. vezeti 2,389 milliárd forint adóhiánnyal, a második a North Santrade Kereskedelmi Kft., a harmadik pedig a Fortill-Agro Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

A jogkövetkezményekkel együtt legnagyobb befizetési kötelezettség (1,533+3,282 milliárd forint) a Stark Industries Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t terheli. Az év folyamán 13 cégnél mutatott ki az adóhatóság egymilliárd forintnál nagyobb adóhiányt, ehhez jönnek még a jogkövetkezmények terhei. A százas céglistán 75 százalékban fővárosi cégek érintettek.

A feketelista.hu adatbázisban több mint félmillió cégnév szerepel, megtalálható benne tizennégy állami intézmény cégekkel kapcsolatos elmarasztaló határozata, kiderül belőle továbbá, hogy az érintett társaság ellen folyamatban van-e felszámolási eljárás, megvonták-e az adószámát, elmarasztalták-e munkajogi vagy munkavédelmi mulasztások miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.