Magyarországra jön a dán Pandora

Június végétől Magyarországon is kaphatóak lesznek a dán ékszermárka, a Pandora termékei. Az egyedi ékek magyarországi forgalmazási jogát a Juta Kft. szerezte meg.

2010 végére már húsz üzletből álló hálózattal és éves szinten 700-800 millió forintos árbevétellel számol a hazai forgalmazó - mondta el Simon Péter, a Juta Kft. ügyvezető igazgatója. A tervek szerint még az idén Budapesten öt, vidéken további három üzletet nyitnak Győrben, Debrecenben és Szombathelyen. A húsz üzletnek mintegy a fele lesz a Juta Kft. tulajdona, a többi viszonteladóként működik majd.

Az ügyvezető igazgató beszámolt arról, hogy az elkövetkező egy-két hónapban 60-70 millió forintos beruházást terveznek, mellyel a marketing-, áru- és egyéb költségeket fedezik. Simon Péter úgy vélte, a gazdasági válság ellenére keresettek lesznek az ékszerek, hiszen célcsoportjuk rendkívül széles, áruk pedig az alsóbb kategóriába tartozik. Mint mondta, "a divat az válságban is divat".

Az 1982-ben Dániában alapított Pandora 18 országban van jelen, termékeinek sajátja, hogy a vásárlók kedvükre alakíthatják, bővíthetik az ékszereket.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.