Egyelőre nem lehet tudni, hogy a devizahitelek végtörlesztésében érdekeltek közül hányan akarják felmondani életbiztosításukat – mondta Lehel Gábor, az Union biztosító elnök-vezérigazgatója cége csütörtöki sajtótájékoztatóján. Szórványosan érdeklődnek eziránt, de tömeges felmondásra nem számítanak az osztrák Vienna Insurance Grouphoz (VIG) tartozó társaságnál. A likviditásigény tekintettében egyébként egy esetleges ügyfélroham sem hozná nehéz helyzetbe a Uniont – tette hozzá.

Az elnök-vezérigazgató nagyobb gondnak látja, hogy Magyarország folyamatosan régiós versenytársai mögött kullog a biztosításkötések és a biztosításokra költött pénzek volumenét illetően. A 2008-as válság volt a mélypont, onnan a bevételek 2009-ben még 2,3 százalékkal visszajöttek, de azóta a beszűkülés jelei mutatkoznak a magyar piacon. Az egy főre eső éves biztosítási kiadásokat tekintve ma ott tartunk, ahol az osztrákok 1978-ban.

A nálunk mért 301 euróval szemben az osztrákoknál már 2009-ben 1997 eurós átlagot mértek, holott szomszédaink nem is tartoznak az e téren kiemelkedően szereplő uniós országok sorába. Magyarországot számára nem vigasz, hogy a térségben jobban áll, mint Ukrajna, Románia vagy Szerbia, a szlovákok például már el is húztak mellőlünk.

A kedvezőtlen adatok ellenére az Unionnál úgy látják, mind a régió, mind Magyarország nagy potenciális fejlődés előtt áll. Esetünkben nem elsősorban a nem-élet üzletághoz kapcsolódó, vagyoni jellegű biztosításokról van szó, hanem az öngondoskodást célzó, hosszú távú befektetésekkel kombinált biztosításokról.

A magánnyugdíjpénztárakból az állam által kivett és az adósságszolgálat mellett folyó nyugellátásokra is fordított ezermilliárdok kiesésével a háztartások nyugdíj- és életbiztosításban fekvő vagyona nálunk a hazai GDP 12 százalékára zsugorodtak az első félév végére, holott 2010-ben arányuk még 22 százalékos volt. A régiós átlag 7 százalékos ugyan, de nekünk az euróövezet 55 százalékos mutatóját kellene megcéloznunk – hangsúlyozta Lehel Gábor.

Ez nem lesz egyszerű, de két kormányzati döntés mindenképpen ebbe az irányban hat. Az első a 16 százalékos jövedelemadókulcs egységesítése, amelynek révén a magas jövedelműek komoly pluszforrásokhoz jutnak. Ők ezeknek a nagyrészét megtakarítják, s ehhez kínál számukra jó lehetőséget hosszú távon a befektetéssel kombinált unit-linked életbiztosítás.

Paradox módon a másik hajtóerő a magánnyugdíjpénztári pénzek államosítása volt, amivel ráirányították az emberek figyelmét arra, hogy rosszul járnak, ha kizárólag az államra bízzák az időskori ellátásukat. Ahhoz, hogy gondokban szegény, ellátásban viszont gazdag öregkoruk lehessen, elengedhetetlen az öngondoskodás.

Lehel Gábor szerint a nem-életbiztosítások és az életbiztosítások mellett a „harmadik hullámot”, az egészségbiztosítások jelentik, de ezek tömeges elterjedésére egyelőre nem megfelelő a környezet Magyarországon. Az ilyen biztosítások megadóztatása nem nevezhető a piac fejlődését katalizáló tényezőnek.

A régióban Ausztriában 2006-ban a magán egészségügyi költség ezer dollár volt egy főre lebontva, ennek 25 százalékát a magán-egészségügyi biztosításokra fordították az emberek. A régióban e téren legaktívabb csehek is csak 2018-ra érik el az osztrák szint 30 százalékát.

A magyarországi helyzetet az egészségügy hosszú távú kilátásait, finanszírozhatóságát övező teljes bizonytalanság nehezíti, ilyen körülmények között a biztosítók érthetően óvatosak. Arra a kérdésre, miszerint ha komolyan beszállnának erre a piacra, akkor azt létesítmények megvásárlása és üzemeltetése útján, vagy egyszerű finanszírozási alapon tennék-e meg, az elnök-vezérigazgató ez utóbbi mellett tette le a voksát. A

z egészségügyi intézményrendszer üzemeltetésében fellelhető buktatókon kívül a „cipész maradjon a kaptafánál” mentalitással magyarázta válaszát.