Magyar lehet a bősi erőmű
Az állami MVM és a Mol-tulajdonú szlovák Slovnaft közös, nem kötelező érvényű ajánlatot tett a Szlovák Villamos Műveknek (Slovenské elektrárne a.s. – Seas) az olasz Enel tulajdonában lévő, irányítási jogokkal járó 66 százaléknyi részvénycsomagjára – jelentette be tegnap a két magyar társaság. A Seasé Szlovákia (főleg atom- és vízenergiából származó) áramtermelésének több mint négyötöde, ami az MVM által üzemeltetett hazai blokkok kétszerese. Ezek közé tartozik az apátszentmihályi (Jaslovské Bohunice-i) és mohi (mohovcei) atomerőmű, illetve bősi (gabcikovói) vízerőmű is.
A csomagot az Enel 2006-ban vette meg a 34 százalékot továbbra is magánál tartó szlovák államtól 840 millió euróért. A csomag jelenlegi értékéről a kétmilliárd eurótól a négymilliárd euró ig terjedő becsléseket olvasni. Az olasz kormány irányította, többségben tőzsdén forgó Enel az év elején jelentette be szlovák és román érdekeltségeinek eladását 9 ezermilliárd forintra rúgó adósságai csökkentése céljából. Az előző körben befutóesélyesnek tartott orosz állami Roszatom jelentkezését az ukrajnai és az olajpiaci események okán – úgy tudjuk – ma már szlovák és orosz oldalról se erőltetik. Egyes uniós források a magyar jelentkezőkre az oroszok strómanjaiként tekintenek, de erre nem utalnak jelek.
Az elmúlt hónapokban a csomagra bejelentkezett a cseh állami CEZ, a cseh és szlovák vállalkozók tulajdonában lévő Energeticky a prumyslovy holding (EPH), a francia állami GDF Suez és a kínai állami State Grid is. A szlovák államnak szintén elővételi joga van, de pénze állítólag nincs. A CEZ azóta visszakozott, jelezvén: nem vállalja a mohi atomerőmű jelenleg is zajló bővítési munkálatainak közel ötmilliárd euróra kúszó költségeit. Nehezményezték azt is, hogy a szlovák állam nem garantál fix átvételi árat az új blokkok termelte áramra. (Összehasonlításul: az Orbán-kormány dupla ennyivel bővítené a paksi telephelyet, amire államközi hitelt vennénk fel, ismert ár- és megtérülési számítások nélkül.)
Az állami, Simicska Lajoshoz közel állóként számon tartott MVM és a 24 százalékban állami, Csányi Sándor köreihez sorolt Mol ismereteink szerint fele-fele arányú pályázatában a vételárjavaslat mellett a Seas összes vagyonelemének továbbműködtetését ígérte. Azt a kérdést, hogy egy győzelem esetén az irányítási jogot, a vételárat és az (ezermilliárdokra tehető) beruházási költségeket miként osztanák meg egymás között, egyelőre „korainak” nevezték forrásaink.
Szakértők szerint a Molnak van ilyen nagyságrendű tartaléka, az évek óta állami támogatásra szoruló, a paksi bővítés pénzügyeiről is levett MVM-nek viszont nincs. Az elképzeléshez látszólag az MVM szakmailag közelebb áll a villamosenergia-iparral eddig csak ismerkedő Molnál. Számos szlovák oknyomozásból kiderül viszont, hogy a Molt képviselő Slovnaft vezére, Világi Oszkár az egyik legnagyobb szlovák oligarchaként bensőséges kapcsolatokat ápol szlovák politikusokkal és üzletemberekkel, így a privatizáció előtti Seas egyes vezetőiről is ez hírlett.
Nehéz olyan felállást elképzelni, amelyben végül ne a magyar kormány fizetne rá a bősi vízművet és a mohi atomerőművet működtető vállalat megvásárlására. A bősi vízerőmű miatt évtizedes jogvitában állunk Szlovákiával: a létesítmény a Duna elterelése óta egymaga használja a folyó vízmennyiségének 80 százalékát (a nemzetközi jog szerint 50 százalék minket illetne), és övé a megtermelt áram, miközben az üzem 30 százaléka Magyarországé. Szakértők szerint ennek okán az erőmű mintegy százmilliárd forinttal tartozik Magyarországnak, amire keresztet vethetünk, ha magunk kerülünk a másik oldalra is. A jogvita rendeződése esetén az elterelés miatt a Szigetköz magyar szakaszán keletkezett károkért is magunk állnánk majd helyt. Kényes téma a mohi atomerőmű ügye is: a két épülő 440 MW-s orosz blokkot az eredeti tervek szerint 2012–13-ban adták volna át. Most – négyszeri halasztás után – 2017-re teszik a befejezést, miközben a kezdeti 1,8 milliárdos költségeket ma már közel ötmilliárd eurósra tartják. Az Enel kivonulásának ez fontos oka lehet. (H. M.)
