Ma nem lesz E.ON-vétel

A tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) az MVM Magyar Villamos Művek mai közgyűlésén felhatalmazást adott az állami áramcsoport vezetőségének, hogy legfeljebb mintegy 875 millió euróért megvásárolja az E.ON földgáztároló, illetve -nagykereskedő társaságát – értesült lapunk. A tavaly megjelölt mai határnapig ugyanakkor az aláírás esélytelen.

Lapunk forrásai kizártnak tartják, hogy ma megszülessen az állami MVM és a német E.ON között a német cég magyarországi gáztároló-, illetve nagykereskedőcégének megvételéről szóló, legkésőbb mára ígért szerződés. Az Orbán Viktor kormányfő és az E.ON vezetője között tavaly novemberben létrejött szándéknyilatkozat a mai napot szabta meg a megállapodás aláírásának végső határidejeként.

Ugyanakkor Baji Csaba MVM-vezér ma Moszkvában van, Orbán Viktorral együtt. Az eredeti tervek alapján az elnök-vezérigazgató nyilván már a gáznagykereskedő tulajdonosaként folytathatott volna tárgyalásokat az orosz gázszállításokról. Így az aláírás elmaradása némileg gyengíti tárgyalási pozícióikat.

Lapunk értesülései szerint az MVM mai közgyűlésén az állami társaság vezetése arra kapott konkrét mandátumot a fő tulajdonos állami MNV-től, hogy legfeljebb 875 millió eurót fizessen ki a két cégért. Ez a vételárral, illetve egyéb teherátvállalásokkal együtt értendő. Ezen túlmenően felkérték az MVM-menedzsmentet, hogy igyekezzen a magyar állam számára legkedvezőbb szerződést megkötni. Az MNV ugyanakkor erre ismereteink szerint újabb határidőt nem szabott.

A korábban megjelent szakértői értékelések szerint a csomag értéke messze nem éri el a pletykákban szereplő 800 millió-1 milliárd eurós megegyezéses vételárat. Ezt állítólag az MVM rendelkezésére álló vagyonbecslések is alátámasztanák. A spekulációkat akkor kormányközeli forrásaink cáfolták, és biztosra vették, hogy az eredeti szándéknyilatkozatban szereplő január 31-i határidőig létrejön a megállapodás. Ez jelen állás szerint nem jött be. Egy aláíráshoz Baji Csabának legalábbis Németországban, avagy az E.ON vezetőinek Magyarországon kellene tartózkodniuk.

A mai aláírás elmaradását erősíti Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke lapunk megkeresésére adott válasza is. Késő délelőtti közlése szerint a felek között folynak a tárgyalások. Amint megszületik a megállapodás, tájékoztatják a közvéleményt – fűzte hozzá.

Úgy tudjuk viszont, időközben nemcsak a magyar, hanem a német fél részéről is felmerültek aggályok az ügylet kapcsán. Felmerülhet ugyanis a gyanú, hogy Brüsszel a vételárat tiltott állami támogatásnak minősítheti, mivel a cégeket nem nyílt pályázaton árulják, hanem kétoldalú tárgyalásokat folytatnak róluk. Az EU előzetes szakértői értékeléseinek kikérése szintén időt vehet igénybe.

Az is felmerül, hogy az E.ON most milyen lépéseket tesz az aláírás elmaradása miatt. Esetleg nem értelmezi-e a szándéknyilatkozatot olyan biztatásként, ami miatt esetleg kára keletkezett.

Este érkezett

A kormány a mai napon Budapesten megvette, visszavásárolta azokat az eszközöket - például gáztározókat, szerződéseket - amelyeket az előző kormányok privatizáltak - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Moszkvában az MTI-nek. A kormányfő hozzátette: Magyarország polgárai most már biztonságban érezhetik magukat az energiaellátás mennyisége, illetve az érte fizetendő ár tekintetében is.

Az MTI-nek a részleteket firtató kérdésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke elmondta: az állam képviselői és az E.ON között a tárgyalások minden érdemi kérdésben lezárultak, a szövegszerű megállapodási javaslat elkészült, a technikai lebonyolítás zajlik. További részleteket későbbre ígért a sajtófőnök.

Orbán Viktor bejelentése ugyanakkor nem feltétlen jelenti azt, hogy az MVM és az E.ON valóban alá is írta ma a szerződést, sőt. Havasi Bertalan is úgy fogalmazott: "a szövegszerű megállapodási javaslat elkészült, a technikai lebonyolítás zajlik".

Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója Németh Lászlóné szakminiszter és Marcus Schenck, az E.ON igazgatósági tagja társaságában a novemberi aláíráskor
Budapest, 2012. november 30. A Miniszterelnökség által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j2) és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója (b2) Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter (b) és Marcus Schenck, az E.ON igazgatósági tagjának (j) társaságában, miután szándéknyilatkozatot írtak alá az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek az MVM-re történő átruházásáról 2012. november 30-án a Parlamentben. MTI Fotó: Miniszterelnökség/Árvai Károly
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.