M0: Simicska cégének áll a zászló

A Közgépnek áll a zászló az M0-son. A hét pályázó közül legalábbis a Simicska Lajos többségi tulajdonában lévő cég vállalná a legolcsóbban a zajvédő létesítmények átépítését a csonka körgyűrű déli szektorában.

A beruházás közbeszerzési eljárására beérkezett árajánlatokat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kedden bontotta fel. Lapunk úgy tudja: a Közgép Zrt. nettó 1,063 milliárd forintért vállalta a 8,45 kilométernyi pályaszakaszon tervbe vett munkák elvégzését. Ami az előzetesen kalkulált kétmilliárd forintos mérnökár 58,5 százaléka.

Szintén mélyen az előzetesen meghatározott költségek alá lőtt a KÉSZ Kft., illetve a Doboz- és Acélszerkezet-gyártó Kft. párosa is. Ők 1,068 milliárd forintos árajánlattal szálltak versenybe. A Zajép 1,45, a Duna Aszfalt 1,75, az A-HÍD 1,78, az EuroAszfalt 1,79, a Colas 1,81 milliárd forintért vállalta a közbeszerzés kiírásában meghatározott feladatok elvégzését.

A pályázóktól a többi között a zajárnyékoló falak bontását és több mint 19 ezer négyzetméter új fal alapozását, építését várják. Ezenkívül a megrendelések listáján van még 2286 méter új biztonsági korlát telepítése, 200 méter pályavilágítás kialakítása. A vízelvezető rendszert pedig 275 folyóméter folyókával kell bővíteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.