galéria megtekintése

Már lehet a csokra építeni

Az ingatlanárakat már jócskán felverte a csok, vagyis itt az ideje, hogy kiderüljön, hányan juthatnak hozzá az új otthonteremtési támogatás kedvezményeihez. Közzétették a részletes szabályozást.

Nincsenek könnyű helyzetben az új otthont keresők, ilyen típusú lakásból ugyanis országszerte alig akad. „Lakásaink négyzetméterára 400 és 480 ezer forint között mozog" – érkezett a válasz árajánlatkérésünkre csütörtökön egy Zuglóban épülő, a tervek szerint jövő májusra elkészülő lakópark értékesítőjétől. Hiá­ba az internetes lehetőség, amelynek köszönhetően lakásra lebontva kereshető az új otthon, a pontos árat legfeljebb telefonon közlik. Az építkezés következő ütemével kapcsolatban pedig egyelőre csak személyesen adnak tájékoztatást.

Lényegesen megkönnyíti ugyanakkor a tervezést a családoknak, a bankoknak és a beruházóknak is, hogy szerda este közzétették a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénybevételének részletes feltételeit új és használt lakásokra. A jogszabály új otthon építésénél vagy vásárlásánál nem korlátozza a korábban maximált vételárat. A kedvezményt házastársak, élettársak, sőt már felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkezők is igényelhetik. Pontosan meghatározták az új lakás fogalmát a szükséges helyiségektől a közművesítettség fokáig, és pontosították a tetőtér definícióját is. Csak olyan épületek megvásárlásához kérhető a csok, amelyeket első ízben természetes személynek értékesítenek, a bank pedig a támogatás folyósítása előtt helyszíni szemlét végez, amiért díjat számolhat fel.

Nincs több kérdés, kezdődhet a munka
Teknős Miklós / Népszabadság

 

Időközben a csok a használt lakások piacát is megbolygatta: a januárban életbe lépett módosítások hatására minimálisan ugyan, de nőttek az érintett ingatlanok négyzetméterárai – közölte az Ingatlan.com. A 40 négyzetméteresnél nagyobb téglaépítésű lakások hirdetési árai alapján a drágulás valamivel több mint két százalék a tavaly decemberihez képest. Budapesten ebben a kategóriában átlagosan 427 ezer forintért hirdettek február első hetében – ez 3,3 százalékos drágulás –, a második legdrágább városban, Győrben pedig 291 ezer forintért kínálták az eladó használt ingatlanokat. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: a kibővült csok bejelentése óta naponta átlagosan 150 ezer ember böngészi a hirdetéseket, ami csaknem 40 százalékos növekedés. A szakember úgy véli, a csokszabályok módosítása további élénkülést hozhat.

Fontosabb módosítások:

- Az új lakásban kizárólag a támogatás jogosultjai szerezhetnek tulajdont
- Hallgatói jogviszonnyal rendelkezők is igényelhetik a támogatást
- Egygyermekesek esetében is van minimális ingatlanméret
- A jelzálog ideje alatt érvényes lakásbiztosítással kell rendelkezni
- A csokkal vásárolt ingatlan csak öt év elteltével adható el
- A nagykorú gyerekek elköltözhetnek a támogatással vásárolt lakásból
- Építkezni zárt telken és külterületen lehet
- Csak 2015. január elseje után kelt áfa-visszaigénylési számla nyújtható be

Forrás: Népszabadság-gyűjtés

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.