galéria megtekintése

Légimentők, helikopter nélkül?

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 18. számában
jelent meg.


Varga G. Gábor
Népszabadság

Csaknem fél Kelet-Magyarország légimentő-kapacitás nélkül maradhat október végétől, ha nem gondoskodnak időben két mentőhelikopter kényszerű cseréjéről.

A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. már az utolsó utáni pillanatban van, ugyanis hadra fogható helikoptert találni, közbeszerzési eljárást lebonyolítani, a jármű mentőfeladatokra való átalakítását végrehajtani, s a szükséges hatósági engedélyeket megszerezni mind-mind hónapokba telik.

A légimentőknél már tavaly is készültek egy közbeszerzésre, 393 millió forintot szántak használt gépek vásárlására, mert jó ideje tudják: egy vonatkozó uniós direktíva értelmében idén október 28-tól egy hajtóműves helikopterrel nem lehet sűrűn lakott területek fölé repülni.

„Mókusok” egymást közt – október végétől a mentésben nem dolgozhatnak
„Mókusok” egymást közt – október végétől a mentésben nem dolgozhatnak
H. Szabó Sándor

 

Az unióban már korábban életbe lépett ez a szabály, hazánk azonban némi haladékot kapott. Ennek egyik oka volt a mentőhelikopter-flotta összetétele, amelyben az öt darab fiatal és modern, az előírásoknak megfelelő két hajtóműves Eurocopter EC–135 mellett két egymotoros Aérospatiale (AS) 350 Ecureuil „Mókus” teljesít szolgálatot.

A legvégső határidő idén október 28-án telik le, ezt követően már nincs több haladék, ami azt jelenti, hogy a szentesi és a debreceni bázison állomásozó két „Mókus” nem láthat el többmentési feladatot. A tavalyi közbeszerzés végül eredménytelenül zárult, ám lapunk szakmai forrásokból úgy értesült, hogy az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) „foglalkoznak a problémával”.

Ismereteink szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma ( Nefmi) hamarosan újabb közbeszerzési eljárást ír ki annak érdekében, hogy a légimentés folytonosságát biztosítani tudják, ezt a múlt héten a Hvg.hu-nak is megerősítették. Az ügyet ismerők hozzáteszik: mielőtt a Nefmi és az OMSZ áldását adja a légimentő kft. közbeszerzésére, alaposan ki is kell staffírozniuk a szervezetet, amellyel az utóbbi hónapokban az is előfordult, hogy a NAV inkasszálta a számláját.

A légimentést végző cég gyakorlatilag folyamatosan forráshiányos, gazdálkodását egy beszerzés előtt rendbe kell tenni, mert fizetési nehézségekkel küzdő cégnek sokkal drágábban adnak el helikoptert. Igaz az is: az öt Eurocopter osztrák gazdájával eddig nem voltak látványos vitáik a számlafizetések miatt, forrásaink szerint az együttműködés mentes az ilyen jellegű nézeteltérésektől.

Szakértők szerint elképzelhető, hogy a közbeszerzési eljárás kiírása lényegében már most is késő – s az szinte biztosra vehető, hogy az eljárást a választásokig már nem írják ki. Ha pedig így lesz, a beszerzés nyár előtt aligha indul el.

Mentőhelikoptert közbeszerezni ráadásul nem is egyszerű, ugyanis elég körülményesen alkalmazhatók a normál közbeszerzési szabályok: a mentőknek tudniuk kell, mit szeretnének vásárolni. – A légijárműpiacon ugyanis nem egyik hétről a másikra találnak repülőket, helikoptereket pláne, ha olyan különleges feladatokra szánják a járművet, mint a légimentés.

Ilyenek ugyanis vagy megrendelésre készülnek, vagy utólag alakítják át őket a feladatokra, de mindkét verzió időigényes. Ráadásul az a faramuci helyzet is kialakulhat: úgy kell kiírni a közbeszerzést, hogy nem ismert, van-e megfelelő helikopter a piacon. De elképzelhető a másik verzió is, amikor találnak alkalmas gépet, s „arra kell kiírni a közbeszerzést” – fejtegeti a légimentők és a légijárművek piacát is jól ismerő forrásunk.

Árnyalja a dolgot, hogy a légimentőknek is jobb lenne, ha egységesítenék a flottát. Mind az üzemeltetés gazdaságosságának, mind a mentés rugalmasságának jót tenne, ha ugyanolyan gépeket használnának. A jelenleg használt Eurocopterek üzemeltetési tapasztalatai jók, a gépek gyorsak, rugalmasak. Ám az osztrák üzemeltető céggel kötött öt gépre szóló szerződés 2016 elején lejár, vagyis a légimentőknél jelen pillanatban a teljes flotta megújítása jelenti a feladatot.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.