Legalább a foglalkoztatottság nőtt

Összesen 3,863 millió fő volt a foglalkoztatottak létszáma 2011. augusztus–októberben, 40 ezer fővel (1 százalékkal) több, mint az előző év azonos időszakában.

Összesen 3,863 millió fő volt a foglalkoztatottak létszáma 2011. augusztus–októberben, 40 ezer fővel (1 százalékkal) több, mint az előző év azonos időszakában – írja a KSH. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 468 ezer fő volt, amely 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.

Az elemzői várakozásokat ugyanakkor kissé meghaladta a 10,8 százalékos adat - jegyzi meg Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A foglalkoztaottak száma viszont a július-szeptember között regisztrálthoz átlaghoz képest gyorsabban, 7,5 ezerrel nőtt. A közel negyvenezres növekedés egyébként az egy évvel korábbihoz képest feltehetően nagyobb részt a közmunkaprogramok felfutásának a következménye - tette hozzá. 

Megjegyezte, hogy a következő hónapokban a szezonális hatások miatt a foglalkoztatás mérséklődhet, azonban a feldolgozóipar munkaerő kereslete ezt némileg ellensúlyozni tudja. A munkanélküliségi mutató az év végre így is 11,2 százalékra emelkedhet.  

A vizsgált időszakban a 15–64 évesek 63,5 százaléka, azaz 4,296 ezer fő jelent meg (foglalkoztatottként, illetve munkanélküliként) a munkaerőpiacon, 38 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A férfiak 69,5 százalékos aktivitási aránya 0,6 százalékponttal, a nők 57,6 százalékos aránya 0,5 százalékponttal volt magasabb 2010. augusztus–októberhez viszonyítva.

A 15–64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3,828 ezer fő volt, 36 ezerrel több a 2010 augusztus–októberinél. Az erre a korcsoportra számított 56,6 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakit 0,6 százalékponttal haladta meg. A 15–64 éves férfi népességből 2,67 ezren voltak foglalkoztatottak, 33 ezerrel többen, mint 2010 azonos időszakában. A foglalkoztatási arányuk az elmúlt egy év alatt 0,9 százalékponttal, 62,1 százalékra emelkedett.

A nőket a vizsgált időszakban 1,761 ezer fős, 51,2 százalékos foglalkoztatottság jellemezte, amely lényegében megegyezett az előző év azonos időszakival. A 15–74 éves munkanélküliek száma 468 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta pedig 10,8 százalék, mindkettő lényegében megegyezett az egy évvel korábbival. A férfiak munkanélküliségi rátájának értéke az elmúlt egy év alatt 0,5 százalékponttal, 10,6 százalékra csökkent, miközben a nőké 0,4 százalékponttal, 11 százalékra emelkedett.

A munkanélküliek 17,6 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból
került ki. A korcsoport 27,0 százalékos munkanélküliségi rátája csaknem megegyezett a 2010 augusztus–
októberivel. A 25–54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája – az egy
évvel ezelőttivel lényegében megegyező – 9,8 százalék volt.

A munkanélküliek 47,9 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos
időtartama 17,7 hónap volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.