galéria megtekintése

A vezetőkre vallott a NAV-ellenőr, kezdheti elölről karrierjét

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 21. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Kemény vádakkal illette a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt a hatóság kecskeméti igazgatóságán dolgozó adóellenőr, Hegedüs-Deme Zsolt.

A jelenleg táppénzen lévő alkalmazott munkaügyi bírósághoz fordult, mert véleménye szerint a hivatal kecskeméti igazgatója egyebek mellett azért módosította egyoldalúan és indoklás nélkül munkakörét – s helyezte át az adó-ellenőrzési osztályról a végrehajtókhoz, amit ő lefokozásként élt meg –, mert a lapunk ellen indított sajtóperben tanúként hallgatták meg.

Hegedüs tanúvallomásában beszámolt egy ellenőrzésről, amely során jelentős, milliárdos adóhiányt állapítottak volna meg a revizorok, ám utasításra végül „megállapítás nélkül” kellett lezárni a vizsgálatot. Hegedüs végigjárta a ranglétrát fölfelé és lefelé egyaránt: több mint tízéves adóhatósági munkavégzése során az ellenőrzési területen ellenőrből osztályvezető, főosztályvezető, majd a Kiemelt Ügyek Igazgatóságának igazgatója lett, a NAV úgynevezett rapid csoportjainak vezetője is volt.

Hegedüs-Deme Zsolt a ritka kivételek egyike, aki perelt
Hegedüs-Deme Zsolt a ritka kivételek egyike, aki perelt
Bús Csaba

 

Ez a csoport végezte országosan a gyors reagálású operatív ellenőrzéseket. Első körben 2010 őszén leváltották az igazgatói posztról, s érdemi jogosítványok nélküli tanácsadóvá nevezték ki. Kérésére Kecskeméten, lakóhelyén kapott új beosztást, az ígért régiós szintű munkakör helyett azonban egyszerű adóellenőri beosztást kapott. Jelenleg főként nyugtaadások ellenőrzése a feladata, ha visszatér a táppénzről, vélhetőleg új munkakörében, végrehajtóként kezdheti gyakorlatilag nulláról a karrierjét.

A bírósághoz azért fordult, mert ezt már nem tudja elfogadni, állítása szerint az áthelyezéssel nem is volt más célja a hatóságnak – s közvetlen főnökének –, hogy végre kilépjen a NAV-tól. Erre azonban nem hajlandó, inkább perel. A bíróságnak azt kell majd eldöntenie, hogy az eljárás összeegyeztethető-e a NAV-alkalmazottakról szóló törvénnyel, s a munka törvénykönyvével.

A NAV-nak van ugyanis lehetősége arra, hogy egyoldalúan átsoroljon munkavállalókat más munkakörökbe. Ennek az a célja, hogy a hivatalon belül ne legyenek aránytalanságok, ne legyenek az egyik részlegen túl kevesen, a másikon túl sokan. Az is szempont, hogy a tudásuknak megfelelő munkakört lássák el az alkalmazottak, például a konfliktusokat kezelni nem tudó munkatársnak ne kelljen egy építkezésen feketemunkásokat keresgélnie. A munkakör módosításához nem kell külön indok, sem indoklás.

Vagyis annak ellenére át lehet helyezni egy munkatársat más osztályra, részlegre, hogy a munkájára korábban nem volt panasz. Ha az ellenőrzéseknél például kiemelt figyelmet kap az áfa, akkor értelemszerűen oda pluszmunkaerőt kell átcsoportosítani, mondjuk, az szja-val foglalkozóktól. Ezeket az áthelyezéseket nem kell persze elfogadni senkinek. Lehet szó akár más feladat kereséséről, de akár felmondásról is.

A kérdés a perben az, hogy a NAV jogszerűen járt-e el az új munkakör felajánlásával. Vagyis a bíróságot nem nagyon fogja érdekelni az, hogy a NAV lehetetlenített-e el vizsgálatokat vagy sem, a tanúvallomás miatt helyezte új munkakörbe Hegedüst vagy másért. A bíró döntését nem könnyíti meg a korábbi esetek kikutatása: a NAV-nál nem jellemző az ilyen témájú munkaügyi per, a munkavállalók ugyanis vagy elfogadják az új munkakört, vagy felmondanak, ritka, hogy beleállnak egy ilyen ügybe. Folytatás november végén.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.