Leépít és kiárusít az Alstom

Ezerháromszáz dolgozójának elbocsátásával és 1-2 milliárd euró értékű vagyoneladással próbál úrrá lenni a megrendelések elmaradása okozta nehézségein a francia Alstom ipari konglomerátum, a fővárosi metrószerelvények szállítója.

Az ipari és energetikai konszern 1300 dolgozójától válik meg 2016 végéig, és 1-2 milliárd euró értékű forrásbevonást tervez, elsősorban meglévő eszközeinek, kisebbségi részesedéseinek és egyes üzletágainak eladásával. A vasúti szállítási üzletág, az Alstom Transport is eladósorba kerül – írja a Reuters. A TGV vonatokat és a budapesti metrószerelvényeket is gyártó vasúti szállítási üzletág 20-30 százalékos tulajdonrészét hirdetik meg a tervek szeint, szakmai vagy pénzügyi befektetők is szóba kerülhetnek vevőként, de az sem kizárt, hogy a tőzsdére viszik a részvényeket.

Ehhez a kormánynak is lesz azonban néhány szava, ugyanis a vállalatot tíz évvel ezelőtt központi segítséggel mentették meg az összeomlástól, és legnagyobb megrendelői azóta is a francia állami vállalatok voltak, köztük az EDF energiakonszern és a SNCF vasúttársaság. A befektetők a drasztikus költségcsökkentésben megnyilvánuló rendcsinálás hírét kitörő örömmel fogadták, a részvényárfolyam nyolc százalékkal erősödött, öthavi csúcsra érve ezzel.

Patrick Kron vezérigazgató újságírók előtt elmondta, hogy az elbocsátások az európai érdekeltségeket érintik, elsősorban a német szénbányászatot kiszolgáló egységek és a francia információtechnológiai üzletág lesznek annak legnagyobb vesztesei. Az Alstom – hasonlóan versenytársaihoz, a Siemenshez és az ABB-hez – főként az energetikai beruházások, az erőművek építésének elmaradásával magyarázza a kényszerű takarékoskodást. A konjunktúra lassan beindul ugyan, de a nagy megrendelésekre még nem szánták el magukat a vállalatok – panaszolják. A cég jövőre sem számít komoly elmozdulásra ezen a téren.

Az Alstom anyagi helyzete stabil – hangsúlyozta a vezérigazgató, aki a beérkező forrásokból kisebb cégek felvásárlására is költene. A cél évi másfél milliárd euró megtakarítása 2016-tal bezáróan. Adósságállomány szeptember végén 3,29 milliárd euró volt, szemben az egy évvel korábbi 2,87 milliárddal. A cég ma is nyereséges, bár az első félévben 3 százalékkal 375 millió euróra mérséklődött a profitja, 9,73 milliárd eurós árbevétel mellett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.