Lebukott az MNB-nél a Pesti Hitel

A Pesti Hitel Zrt. húsz munkanapon belül ismételten köteles kiküldeni ügyfeleinek a banki elszámolással és forintosítással kapcsolatos dokumentumokat – tette közzé végzésében az MNB. A jegybank vizsgálata szerint a pénzügyi vállalkozás korábban jogsértően számolt el mintegy másfélezer fogyasztójával.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) témavizsgálatának megállapítása szerint a Pesti Hitel Zrt. nem az elszámolási törvény szerint teljesítette a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződéssel kapcsolatos elszámolási kötelezettségét, s jogsértően állapította meg a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések módosuló rendelkezéseinek a szövegét is.

A pénzügyi vállalkozás egyebek közt egyes árfolyamgátas ügyfeleinél az elszámolás során jogszerűtlenül azok nem esedékes tőketartozását csökkentette úgy, hogy eközben azoknál még gyűjtőszámla-hiteles tartozás maradt fenn, vagyis nem szűnt meg a gyűjtőszámlájuk. Más esetekben a nem esedékes tőketartozást mérsékelte az elszámolandó összegekkel, miközben az adott fogyasztóknál a kölcsönszerződéshez kötődő lejárt tartozás maradt meg. A Pesti Hitel Zrt. emellett több esetben tévesen állapította meg a szerződésmódosulást követő kamat mértékét, tévesen közölte a referencia-kamatra és a kamatfelár periódusára vonatkozó információkat, valamint jogsértő módon alakította át az elszámolási értesítők szerkezetét is.

Mindezek miatt a jegybank elrendelte, hogy a pénzügyi vállalkozás 20 munkanapon belül ismételten küldje meg fogyasztóinak az elszámolásról a jogszabályokkal összhangban álló tájékoztató leveleket, s a szerződések módosuló rendelkezéseinek szövegét is jogszerűen megállapítva közölje fogyasztóival. A Pesti Hitel Zrt.-nek az elszámolási-forintosítási dokumentumokra vonatkozó ismételt kiküldési kötelezettségéről egy munkanapon belül írásban tájékoztatnia kell honlapján is fogyasztóit.

A pénzügyi vállalkozás deviza alapú jelzáloghitelei esetében így a kölcsönszerződések módosulásának napja – főszabály szerint – az ismételt megküldést követő 31. nap lesz. Az érintett fogyasztóknak az ismételt kézhezvétel napjától kell számítaniuk a forintra történő átváltás és a kamatmódosítás mellőzésére irányuló esetleges fogyasztói kezdeményezés, a panasztétel vagy a szerződés felmondására nyitva álló határidőt is.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.