Leállt a pécsi Pick-gyár

Határozatlan idejű sztrájkot hirdettek a Pick Szeged Zrt. pécsi gyárának dolgozói, mert úgy követelnek tőlük több munkát, hogy azért a cég egyetlen fillérrel sem akar többet fizetni.
Teljes, határozatlan idejű sztrájkba kezdtek csütörtök reggel 6 órától a Pick Szeged Zrt. pécsi gyárának munkavállalói. A cég dolgozói február 10-én már egyórás figyelmeztető sztrájkot tartottak.

A konfliktus elsősorban a drasztikus teljesítménynövelés miatt alakult ki. A munkáltató korábban 3200 félsertés feldolgozását várta el, és ezt 3600-ra növelte, sőt esetenként ennél is többet követelt. Ezt azonban semmivel nem honorálták, ami a munkavállalók között elkeseredést, elégedetlenséget váltott ki. Ez az állapot egyébként tavaly nyár óta tart.

Tovább fokozza a feszültséget, hogy a csontozóban azon a szalagon, ahol a Pick munkavállalói dolgoznak, a cég bérmunkásokat is foglalkoztat, akik magasabb fizetést kapnak, mint a jóval nagyobb tapasztalattal rendelkező munkavállalók.

Az üzemen belül a csomagolórészleget is érinti a probléma, hiszen a feldolgozott áru mennyiségének növekedése miatt őket is nagyobb teljesítményre kényszerítik. Így a csütörtökön kezdődött munkabeszüntetéshez már az ott dolgozók is csatlakoztak. Különben a Pick több üzemében – így például Baján – is hasonló problémák vannak.

Az Élelmezésipari Munkavállalók Független Szakszervezete (ÉMFSZ) vállalta a munkavállalók képviseletét, és megszervezte előbb a figyelmeztető sztrájkot, majd a kollektív munkaügyi vita sikertelensége miatt a határozatlan idejű sztrájkot. A munkabeszüntetésben mintegy kétszázan vesznek részt, s a gyár teljesen leállt.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.