Lázárék kiszorítanák a piacról a kisebb alkoholos nagykereskedőket

A miniszterelnökség egy év alatt néhány nagyobb cég kezébe játszaná át a teljes alkohol-nagykereskedelmet.  A nyertesek között lehet a CBA italoscége és a trafiktenderen taroló Vimpex is. Lázárék. Az ügyben alaposan kicselezték Gulyás Gergelyt is.

A dohány-nagykereskedelem központosítása után újabb tuti buli, azaz a kiválasztott cégeknek hatalmas extrajövedelmet ígérő üzlet készül a Fidesz háza táján.

Egy év alatt több mint száz, kisebb-nagyobb alkohol-nagykereskedő cég tűnhet el a piacról a miniszterelnökség szándéka szerint – írta meg az index.hu. A megmaradó néhány alkoholcég – köztük a kormánypárt gazdasági holdudvarába sorolt vállalkozások – ellenben mindent vihetnek.

Nemrégiben kiderült, hogy hiába fogadkozott még karácsony előtt Gulyás Gergely, hogy pusztán "technikai malőr" történt, és a kormány nem akar kiszorítani több száz kisvállalkozót az alkoholpiacról.

Akkor ugyanis egy olyan adótörvény-tervezetet fogadott el az Országgyűlés, miszerint a nagykereskedőknek úgynevezett jövedéki biztosítást kell majd letenniük. Azonban úgy, hogy a jövedéki biztosítást az addig 22 millióról 150 millióra emelték, amivel a kisebb kereskedők egészen biztosan csődbe jutnak, kivéve öt-hat nagyobb kereskedőcéget, köztük a CBA italos nagykercégét, a Centrál Drinks Kft.-t, vagy a trafikügyekben már előkerült – tulajdonosi köre szintén több tucat trafikot nyert – Vimpexet.

Gulyás Gergely, a törvényalkotási bizottság fideszes elnöke ekkor úgy magyarázkodott, hogy ez pusztán tévedésből került a törvénybe. Gulyás később a költségvetést megalapozó törvényhez egy saját módosítót nyújtott be, amiben rendezték volna a helyzetet.

Azonban a törvény kihirdetése után derült ki, hogy mégsem így történt. A törvényből ugyanis kiderült, hogy a Gulyás-féle módosító csak jövőre lépne hatályba, azaz idén az alkoholos nagykereskedő cégeknek ki kellene fizetni a 150 milliós letétet, ami végső soron ugyanazt eredményezi, amit az eredeti törvényjavaslat: azaz a zömében kisebb, családi cégek kiszorulnak a piacról.  

Mint kiderült, Gulyás még az idén hatályba léptette volna az alacsonyabb adósávot, ám mire a parlament elé került az anyag, addigra valahol, valakik átírták a javaslatot. Gulyás Gergely az Indexnek elmondta, hogy ez a Miniszterelnökségen történt, vagyis Lázár Jánosék írták át a törvényét. Ugyan Gulyás most ismét benyújtott egy módosítót, ám a cégeknek január végéig le kell szurkolniuk a jövedéki biztosítást, addig az Országgyűlés biztos, hogy nem dönt a kérdésben.

Bár a kereskedőknek kiutat jelentene, ha legalább bankgaranciát szereznek a jövedéki biztosíték későbbi felmutatásáról, ám ezt akkor érdemes meglépniük, ha biztosak abban, hogy a kormány nem a kiszorításukra játszik, ami az előzmények ismeretében finoman szóval is kétséges.

Mint arról már többször is beszámoltunk, a kormánypárti berkekben évek óta nyílt titok, hogy a Fidesz az alkoholkereskedelemre is rátenné a kezét valamilyen módon. Korábban több verzió is felmerült, ezek közül az egyik elképzelés szerint a nagykereskedelmet egy kvótarendszerben néhány nagyobb cég kezében kellene központosítani, de vannak olyan törekvések is, hogy a nagyobb áruházláncokból is ki kellene tiltani a tömény szeszeket, és a meglehetősen gyengén muzsikáló trafikok kapnának kizárólagos jogot az alkohol kiskereskedelmére.
 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.