Lázár János okos döntést hozott

A Nissan 350Z típusú sportkocsija és Titan kisteherautója, illetve a Chevrolet Aveója és Cobalt modellje adja a legkevesebb esélyt vezetőjének a túlélésre egy karambol esetén. Minisztereink kedvence, az Audi A6-os viszont maga a megtestesült biztonság.

A legnagyobb biztonságban az Audi A6-os és a Mercedes E-osztályának modelljeit vezetők érezhetik magukat, azaz a magyar politikai elitre kevés veszély leselkedik az utakon – derült ki két biztosítótársaság közös felmérésből, amely a 2006 és 2009 között történt halálos kimenetelű amerikai baleseteket dolgozta fel.

Lázár János Fidesz-frakcióvezető tehát kiválóan döntött, amikor „társadalmi nyomásra” leadta a számára havi 600 ezer forintért lízingelt, lézerblokkolós Audi S8-ast, és saját pénzén Audi A6-ost vett. Mint ismert, korábban éppen az S8-as biztonságosságával indokolta a választását, tehát most, a cserével maximálisra fokozta biztonságérzetét. (Amennyiben persze ő maga ül a volánhoz.)

A lista érdekessége, hogy a legendásan biztonságos és megbízható Toyoták visszaszerezték megtépázott hírnevüket, amit az utóbbi időszakban felfedett minőségi hibák és az azokat követő sorozatos visszahívások kezdtek ki.

Nagyot fordult a világ a sportterepjárókkal (SUV). Ezek a borulékonyságuk miatt az utóbbi években a negatív lista élén szerepeltek, most viszont a megbízhatósági lista élmezőnyébe gördültek át. Ez annak köszönhető, hogy szériatartozék lett náluk az elektronikus menetstabilizátor, ami a gáz elvételével és fékezéssel korrigálja a kanyarban az alul- vagy túlkormányzást, így segít az úton tartani az autót – írja a Bloomberg.

A menetstabilizátor a 26 legbiztonságosabb modell mindegyikében volt, míg valamennyi, a „halállistán” szereplő 26 modellből hiányzott. Ez a technológia 2008-ban az új modellek 65 százalékába volt beépítve, ez az arány a SUV-oknál 96 százalékos volt. 2012-től Amerikában csak ilyen biztonsági rendszerrel szerelt autót lehet forgalomba hozni. Ez ragyogó üzleti lehetőséget jelent a rendszert gyártó Continentalnak és Robert Boschnak.

Az új Audi A6
The Audi A6 vehicle is seen during press preview days of the North American International Auto show in Detroit, Michigan January 10, 2011. REUTERS/Rebecca Cook (UNITED STATES - Tags: TRANSPORT BUSINESS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.