Lázár: jó kezekben a trafikok

Döntően jó kezekbe kerülnek a trafikok – mondta Lázár János miniszterelnökségi államtitkár. Közölte: állnak minden vizsgálat elé. Utóbbit nehezíti, hogy minden titkos.

Tisztességes és egyértelmű pályáztatás történt ötezer nyertessel és tízezer vesztessel – nyilatkozta a Blikknek Lázár János miniszterelnökségi államtitkár, a Nemzeti Dohányboltok létrehozásának ötletgazdája, a jogszabály eredeti előterjesztője. Lázár – mint megírtuk – a koncessziós pályázat lezárulta, az eredmények kihirdetése után terjesztett be egy törvénymódosítást, amely a jelenlegi piaci 3-4 százalék helyett tíz százalékban minimalizálná a dohánytermékek árrését. Ez a tendernyerteseknek – köztük szép számmal a kormánnyal jó kapcsolatot ápoló üzletembereknek, helyi Fidesz-vezetőknek, illetve rokonaiknak – ajándék, hiszen elvben nem lehetett azzal számolni az üzleti terveikben, hogy a kormányzat ilyen módosításra készül.  

Lázár János a lapnak azt mondta: "lehet, hogy van néhány kifogás, de döntő többségében jó kezekbe kerülnek a trafikok". Kijelentette: állnak minden vizsgálat elé. Jelenleg azonban a tények feltárását nehezíti, hogy a pályázatok kiírásával, elbírálásának előkészítésével megbízott, a Gyulay Zsolt vezette Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt., valamint az eredményeket jóváhagyó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is titkosan kezel jó néhány részletet. Így például nem lehet megtudni, kik döntöttek a pályázatokról. Nem ismert, hogy a maximálisan szerezhető 120 pontból hányat kaptak a nyertesek, és hol volt nagyobb vagy kisebb a versengés egy területért. Sőt: azok se tudják, hány pontot kaptak, akik vesztettek a tenderen, és nem jutottak koncesszióhoz. 

Az NDN Zrt. korábban már többször közölte: nem kívánja nyilvánosságra hozni a nyertes pályázatokat, ahogyan azt sem tudjuk, pontosan milyen szempontokat kellett érvényesíteniük a bírálóknak, amikor az üzleti terveket értékelték. A megszerezhető pontok felét ugyanis ezekre kaphatták a pályázók.

Lázár János szerint egyébként egy trafik egyetlen család eltartására lesz alkalmas. Ugyanakkor 129 esetben a maximálisan megszerezhető öt bolt nyitására szerzett jogot egyetlen magánszemély (például a Megasztárból ismert Palcsó Tamás), sőt nem egy esetben fordult elő, hogy egy család 8-10 vagy akár 15 koncessziós jogot is besepert. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.