Lázár mentőövet ígért a hiteladósoknak

Új végrehajtási rendszer lesz idén szeptembertől, amellyel azoknak kíván segíteni a kormány, akik nem tudják törleszteni hiteleiket - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A végrehajtás nem lehet méltánytalan, s az önkormányzatokkal közösen minden segítséget megadnak a veszélyeztetetteknek - tette hozzá. A lényeg persze az, hogy ez miképpen történik majd. Az biztos, hogy a rendelkezésre álló lehetőségek korlátozottak, helyette valami másra lesz szükség.

Lázár azt is leszögezte: megújítják a Nemzeti Eszközkezelőt, mérlegelik a rendelkezésre álló források nagyságának megnövelését, hogy minél több lakást fel tudjon vásárolni a szervezet. Ez a Bankszövetség javaslata szerint 25 ezer lakás megmentésére adhat lehetőséget, ettől Lázár sem alkudhat ki sokkal többet. Emellett szóba jöhet még a családi csődvédelem is, amely azonban szintén csak 25-30 ezer hiteles megmentését teszi lehetővé a jegybank várakozása szerint.

Vagyis az egyelőre rejtélyes végrehajtási rendszer a nem fizető adósok nagyját kell kezelje, nagyjából százezer embert. Ez bizonyosan nem lesz könnyű feladat, s az is kérdés, mekkora összegből lehet ezt végrehajtani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.