Lázár János megmagyarázta a kirúgásokat

Megnevezte a felelősöket a postások ezreinek utcára kerüléséért Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter mintha átmenetileg elfelejtkezett volna a kormány munkahelyvédelmi, illetve a munkahelyteremtés fontosságát sulykoló propagandájáról, és megértően kommentálta az állami kézben lévő Magyar Posta Zrt. létszámcsökkentő lépéseit.
Lázár János: Változnak az idők, ezért kellett menniük
Lázár János: Változnak az idők, ezért kellett menniük
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Lázár János megfogalmazása szerint a társaságot az Európai Unió szabályai és a piaci változások kényszerítették „üzleti fókuszváltásra”, aminek „természetes velejárója a létszámváltozás”.

A miniszter írásban válaszolt az Országgyűlésben Bangóné Borbély Ildikónak. A szocialista képviselő a nemzeti fejlesztési miniszterhez intézett kérdésben arra kereste a választ: „Miért volt szükség négyezer fős leépítésre a Magyar Postánál?” Seszták Miklós helyett azonban Lázár János világosította fel, aki annak a ténynek a rögzítésével kezdte, hogy a posta valójában nem is tett az utcára négyezer munkavállalót. Az állami cégnél 2010 első negyedévében az átlagos állományi létszám 34 048, míg 2014 júniusában 31 322 fő volt, vagyis a változás csak 2726 fő. És ez a csökkenés is azért volt, mert „robbanásszerű” átalakulást hozva előretört az elektronikus kommunikáció. A minisztert e szerint az nem zavarta, hogy az elektronikus kommunikáció gyors fejlődése a legkevésbé sem a 2010-es évek sajátja.

Lázár János azt is papírra vetette: „az Európai Unió által megkövetelt piaci liberalizáció, illetve az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás elvárása is a hatékony működést követeli meg a Magyar Posta Zrt.-től”. Az állam postája pedig „nem engedheti meg magának, hogy nem alkalmazkodik a piaci kihívásokhoz, és adófizetői pénzekből finanszírozza a piaci és szabályozói változások miatt egyes területek kieső bevételeit”.

A miniszternek arra is futotta, hogy vállon veregesse a Magyar Posta vezetését a munkanélküliséget azért egyértelműen növelő karcsúsításért. Megfogalmazása szerint legalábbis „az már önmagában is dicsérendő”, hogy a posta létszámcsökkenése arányában jelentősen elmarad a társaság hagyományos üzletágainál, így például a levél mellett a sárgacsekk-forgalomban tapasztalható visszaeséstől. Az elért eredmény egyértelműen vállalatvezetői érdem, hiszen a cég a hagyományos szolgáltatások iránti kereslet csökkenését aktív lépésekkel ellensúlyozta, így például megerősítette „pozícióit a bővülő piacú csomaglogisztika területén, és komoly mértékben bővítette és bővíti a közműszolgáltatók részére nyújtott szolgáltatásokat”, ami hozzájárult, hogy kevesebb ember távozzon.

Mindezek után az már talán nem meglepő miniszteri következtetés, hogy „összességében a Posta a munkahelyek megtartását is elősegíti”. Az meg igazán erőn felüli cselekedet, hogy az állami nagyvállalatnál minden évben, Lázár János szerint még a válság ideje alatt is futotta béremelésre. Olyanra, aminek állítólag elsősorban az alacsonyabb fizetési kategóriába sorolt dolgozók látták a hasznát. Ők három százalékot meghaladó béremelésben részesültek, és egyösszegű juttatásokat is kaptak. És hogy a végeken küzdő postások aztán tényleg jól érezzék magukat, kifejti: a postánál foglalkoztatottak létszámának csökkenése amúgy a „vezetői szintek hatékonysági szempontok miatti összevonásából adódik”. Aminek azon kellene meglátszania, hogy a posta központi irányítását végző felső és középvezetők létszáma 2012 és 2014 első fél évének vége között 148 főről 101 főre változott, ami mindjárt 32 százalékos csökkentés. A központi irányítás létszáma ugyanekkor 22 százalékkal mérséklődött, 3897 főről 3050-re.

Ha valaki mindennek a legjobb indulattal utánaszámol, láthatja, hogy az elmúlt négy esztendő 2726 fős leépítéséért 894 vezető beosztású postást áldoztak be. A „fejlődés” további 1832 kárvallottja viszont alighanem egyszerű beosztott dolgozó lehetett. Ennek hangulatán pedig az sem változtat érdemben, ha Lázár János szerint megjegyzendő, hogy az „elkerülhetetlen” racionalizálásoknál a posta lehetőleg „a természetes fogyást használja fel”. Ami a miniszter szerint biztosítja az aktív dolgozók munkahelyének védelmét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.