galéria megtekintése

Lázár János: Amit eddig csináltunk, az nem megy tovább

46 komment

NOL
NOL

A 2014–2020 közötti uniós költségvetési ciklusban Magyarország rendelkezésére álló mintegy 12000 milliárddal meg lehet változtatni az országot, versenyképessé lehet tenni. Egyértelműen ez a cél, a pénzek falhasználásával kapcsolatban minden lépésünk és döntésünk ezt a célt szolgálja – magyarázta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Portfolió Uniós források 2016 konferenciáján.

A forrásokhoz a korábbiaknál sokkal gyorsabban kell majd hozzáférni. Az a cél, hogy az idén a teljes keretösszeg 85 százalékára ki legyenek írva a pályázatok. Az nem megy, mint eddig, hogy egyes kiírások felett hónapokon keresztül vitáznak, vitázunk. Éppen ezért az a nagyon erős szándék, hogy 2018 végére a pénz jelentős része ki is legyen fizetve.

Ezzel kapcsolatban a konferencia hallgatósága azonban igencsak szkeptikus, hiszen egy – Lázár János előadása előtti – szavazáson csak 9 százalék vélekedett úgy, hogy ezt be is futja a kormány, 43 százalék viszont azzal kalkulál: még 2021 után is lesznek folyósítások, vagyis nagyon elcsúszik az uniós keret felhasználása. Ráadásul az uniós források idei évre tervezett 2048 milliárd forintos kifizetési tervével kapcsolatban sem túl derűlátóak a szakemberek, miután a konferencia résztvevőinek csak 12 százaléka vélte úgy, hogy ez maradéktalanul összejön. Mint ahogy alighanem azt is szomorúan hallgathatja a kabinet, hogy a gazdaság növekedése 2,0-2,5 százalékra lassul.

Aligha kétséges, éppen ezt szeretné a kormány mérsékelni, s ezért kívánja a 12000 milliárdos keretösszeg 60 százalékát kifejezetten gazdaságélénkítésre fordítani, miközben ez az arány az előző ciklusban mindössze 16 százalék volt – utóbbit már Lázár János jegyezte meg előadásában.

 

Nagyon határozottan hangsúlyozta, hogy a 2014–2020-as időszaknak nem lehet a célja a pénz égetése. Ez a pénz ugyanis nem ajándék – mutatott rá. Ezzel kapcsolatban azonban markáns véleményt fogalmazott meg. Magyarország 3000 milliárddal járul hozzá a közöshöz. Csak a vámok eltörlése miatt viszont olyan mértékű forráskivitel történik Magyarországról, ami azt jelenti, hogy valójában nem kapunk a közösből, és nem nettó haszonélvezői vagyunk a befizetéseknek, hanem valójában veszteségünk keletkezik. Azaz több pénz megy el az uniós intézkedések miatt az országból, mint amit az uniótól végül visszakapunk.

Lázár kifejtette, mire is gondol. Szavai szerint a felhasználható uniós pénz elosztási rendszere úgy van kialakítva, hogy nehezen lehessen hozzáférni, s végül azok a vállalatok kapják meg, amelyek a megtermelt javakat kiviszik az országból. Visszaviszik azokat az uniós magországokba, amit Magyarország kénytelen veszteségként elkönyvelni. Éppen ezért kell bevetni minden eszközt, hogy a legtöbb pénz Magyarországon maradjon. Ez a pénz ugyanis nem az Európai Bizottságé, hanem a miénk, ennek mégis megfizetjük az árát – jelentette ki. Többi között azzal, hogy a gazdasági szuverenitásunkat korlátozzák. Olyan jogszabályokat kényszerítenek az országra, amelyek azt eredményezik, hogy a magyar érdekkörben lévő vállalatok egyre nehezebben jutnak hozzá az uniós forrásokhoz.

Márpedig ezen pénz jelentős részének akkor is a gazdaságfejlesztésben kell hasznosulnia. Azzal kell számolni ugyanis, hogy a 2020 utáni időszak nagyon bizonytalan. A miniszter maga úgy vélekedett, lesznek ugyan akkor is támogatási rendszerek, de a közvetlen támogatásfejlesztés felszámolódik. Lesznek olyan ágazatok, amelyeket nagyon rosszul érint majd mindez. Példaként említette az infrastrukturális fejlesztéseket és az agráriumot.

A magyar kormány legnagyobb felelőssége az: megtalálja most azokat a módokat, amelyek lehetővé teszik, hogy ha a források elapadnak, akkor a magyar gazdaság már versenyképes legyen. Az előző ciklusban ez nem sikerült. Hiába szerződtek le 9600 milliárd forint kifizetésére, ennek ellenére nem robbant a magyar gazdaság versenyképessége. Ez lehet a kabinettel szemben ebben a kérdésben a legfőbb kritika – jelentette ki a miniszter.

A versenyképesség javításában az állam átalakítása is elkerülhetetlen. A bürokráciát muszáj csökkenteni. A változtatások és a leépítések nem a hatalom centralizálását szolgálják, hanem versenyképesebb rendszer kialakítását – állította. A megoldás az elektronikus ügyintézés lesz, ez a kulcs a zárban, erre kaptunk 300 milliárdot. Ebből az egész államot meg lehet reformálni, csökkenteni lehet a bürokráciát. Az ezzel kapcsolatos döntéseket márciusban meghozzuk, fájdalmas döntések születnek majd. Lázár úgy látja: minden vita ellenére megvan az esély arra, hogy jól hasznosuljon a rendelkezésre álló pénz.

A források típusával kapcsolatban kifejtette: a visszatérítendő források arányának növelésével azt szeretnék elérni, hogy a vállalkozói kultúra változzon itthon. Ne az alakuljon ki, hogy a vállalkozások olcsó pénzre, azaz lélegeztetőgépre kötve léteznek. Ez a rendszert fel kell számolni a versenyképesség megteremtése érdekében. A vállalkozásokat le kell kapcsolni a lélegeztetőgépekről.

Kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban is, hogy az önkormányzatok számára egy 1300 milliárdos keretet hagytak jóvá. Ez egy Brüsszelből jövő kényszer volt – mondta. A miniszter jelezte: nem azzal van baja, hogy a helyhatóságok megkapják ezeket a pénzeket, hanem azzal, hogy nem látja, hogyan lesz ezekből az önkormányzatok által gerjesztett vállalkozásfejlesztés.

Rámutatott: a korábbi ciklusban 44 ezer vállalkozás van, amelyek eddig uniós pályázati pénzekhez fértek hozzá. Az a tapasztalat, hogy ugyanazok pályáznak és nyernek, ez azonban nincs összhangban a kormányzati szándékkal. Szélesíteni kell ezt a kört, sokkal szélesebbre kell nyitni, hiszen itthon 600 ezer vállalkozás működik. A győzteseknek érdemi gazdaságfejlesztéseket, beruházásokat kell végrehajtani. A vidékfejlesztési pénzekre ugyanez vonatkozik.

Az előző hétéves ciklus véleménye szerint többet segített a társadalom számára, mint a gazdaságnak. Ezen most változtatni kell, egyébként jelezte: készül egy olyan tanulmány, amely feltérképezi, hogy milyen haszna volt az uniós források felhasználásának az előző időszakban, amelynek eredményeit idővel ismertetik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.