galéria megtekintése

Lázár: Hülyeséget csinált a kormány

17 komment


Marnitz István

Lázár János szerint még véletlenül sem azért oldja fel a Fidesz a villanyoszlopokon elhelyezett oszlophirdetések tilalmát, mert néhány napja a kormányfőhöz közel álló Garancsi Istvánhoz kerültek eme jogok. Hanem mert a KSH pont most mutatta ki, hogy ezek mégsem jelentenek veszélyt a közlekedőkre.

A magyar kormány 2012-ben azt a döntést hozta, hogy az autósokat ne zavarják a vezetésben az oszlopokról lelógó reklámok. Ám a KSH kimutatása szerint nincs összefüggés a közlekedés biztonsága és az oszlopreklámok között.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

A kormánynak el kell ismernie, hogy tévedett, így most korrigálva hibáját újra engedélyezi az oszlopreklámokat – fogalmazott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az oszlopreklámok újbóli engedélyezéséről szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, az elmaradhatatlan félmosoly kíséretében.

 

Arra a miniszter nem tért ki, hogy röviddel a terv nyilvánosságra kerülése előtt vásárolta ki az oszlopreklámokat képviselő Esma korábbi, baloldalinak tartott gazdáját, Bleuer Istvánt a cégből a kormányfőhöz nagyon közel állónak tartott Garancsi István. És arra sem, hogy ennek kapcsán az illetékes nemzeti fejlesztési tárca két hónapja még úgy nyilatkozott lapunknak: a közlekedés biztonsági környezetében 2012-2013 óta nem állt be érdemi változás, így akkor még az oszlopreklámok tilalmának fenntartását tartották indokoltnak.

A Fidesz-kommunikáción kívül már a 2012-es szigorításkor se vette senki komolyan, hogy a lelógó plakátok valóban veszélyeztetnék a közlekedés biztonságát. Az akkori pletykák még arról szóltak, hogy a kormányfőhöz akkor közel álló, a plakátbizniszben szintén otthonosan mozgó Simicska Lajos szerette volna ily módon lenyomni az évi akár milliárdos hozammal is kecsegtető plakátcég árát.

Kapcsolódó: „Nagyon szeretik a pénzt
„Ha jól tudom, akkor lényegében a G. betűs úr és az S. betűs úr közül választhatunk a plakátpiacon. De nem tartok nehézségektől. Nekünk van 18 millió forintunk, ők meg, úgy hírlik, nagyon szeretik a pénzt” (Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke a plakátháborúról. A teljes interjút itt olvashatják.)

Noha a várt adásvétel egész mostanáig nem jött létre, közkeletű maradt az álláspont, miszerint a kormány mindaddig veszélyesnek fogja ítélni az oszlopreklámokat a közlekedőkre, amíg abból Bleuer István keres.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Ez év áprilisában aztán a vagyonát államközeli ügyletekkel felhalmozó, a kormányfő gyerekének is otthont biztosító, az üzleti életben mindenevőnek számító Garancsi István váratlanul bejelentkezett az Esmáért. Pedig akkor még a nemzeti fejlesztési tárca fent idézett álláspontja volt érvényben, így nem volt ismert, hogy a kormány változtatni óhajtana az ezzel kapcsolatos álláspontján. Igaz, szakértők már akkor azt sejtették, hogy Garancsi Istvánnak tudomása lehet az álláspont módosulásáról, vagy akár maga is bír ekkora befolyással a törvényhozásra. Ezután, a törvényhozás malomkövei között kissé elbújtatva meg is született az indítvány, amit a Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető irányította gazdasági bizottság vállalt magára más közlekedési szabálymódosításokhoz benyújtott módosító indítvány formájában.

Nagyon megesett a Fidesz szíve Orbán barátján

Alig egy hónappal azután, hogy az Orbán Viktor bizalmasának számító Garancsi István megszerezte a betiltott villanyoszlop-hirdetések jogait birtokló Esmát, a parlament máris elérkezettnek látja az időt a szigorítás feloldására. Részleteket itt olvashatnak. További előzmények itt és itt, az ügyről alkotott véleményüket pedig itt ismerhetik meg.

Lapunk tudósítója Lázár megnyilatkozását annak fényében, hogy épp néhány napja került az Esma Garancsi kezébe, a cinizmussal hozta összefüggésbe, amit Lázár János akképp cáfolt, hogy

nem szokott cinikus lenni, legfeljebb pikírt.

A KSH-tanulmány pontos időzítésére és tartalmára vonatkozó kérdésünkre úgy fogalmazott, hogy kiderült, a közlekedési veszély nem veszély, a kormány nem most csinált „hülyeséget”, hanem 2011-2012-ben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.