Lassú kilábalás a világgazdaságban

Különböző ütemben, de biztosan a konjunktúra irányába haladnak a világ vezető országai – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztései Szervezet (OECD) havi értékeléséből. A magyar kilábalás is elhúzódó lesz.

Az OECD-nek a gazdasági fejlődés szempontjából legfontosabb összetevőkből összeállított indexe (CLI) alapján az látszik, hogy fordulóponthoz érkezett a világgazdaság, s a pozitív folyamatok hamarosan látható eredményekhez vezetnek.

Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság esetében egyértelmű erősödés mutatkozik, igaz, a briteknél a lendület már kisebb az egy hónappal korábban mértnél. Éppen ellenkező, gyorsuló ütem jellemzi Brazíliát és a monetáris enyhítéssel gazdaságát éppen erősíteni kívánó Japánt.

Az euróövezetben a stabil növekedési kilátások jellemzik Németország mellett Olaszországot, noha a közelgő itáliai választások növekedésserkentő hatása, Berlusconi esetleges visszatérése és a Monti-féle stabilizációs politika sutba vágása komoly kockázatokat jelent gazdasági szempontból is.

Franciaországot ezúttal enyhébb konjunktúrális hatások jellemzik, a gallok az euró dollrhoz viszonyított erősődésének egyértelmű vesztesei, ez negatívan hat exportjukra, ahogy azt Francois Hollande elnök a múlt héten több alkalommal is kifejtette.

Trend alatti növekedési ütem jellemzi Kínát és Indiát, noha a múlt havihoz képest még mindig jól teljesítenek, míg Oroszország és Kanada ezúttal a jók közül a leggyengébbek, ami a növekedésüket illeti.

A magyar növekedési ütem továbbra is a hosszú távú trend alatt van, mégha ötödik hónapja folyamatosan, de minimálisan  javul az CLI-index érteke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.