Lapoznak a szlovák mogulok

Két ismert kiadót vásárolt meg Pozsonyban a szlovákiai székhelyű Penta befektető csoport, amely Magyarországon is vállalkozik. Rövidesen az egyik leányvállalatuk, a hollandiai V3 Media Holdings jegyzi a Plus l den bulvárújságot (az első fél évben eladott átlagos példányszáma 45 660), a Plus 7 dní hetilapot (121 ezer), a Trend gazdasági hetilapot (11 700), valamint az egyik leglátogatottabb hírportált, az aktualne.sk-t. A németalföldi cég megnevezése állítólag arra is utal, hogy cseh és lengyel médiumokat is szeretnének vásárolni. A Penta szóvivője ezt az értesülést megerősítette.

– A nyomtatott napilapok folyamatosan csökkenő példányszáma, valamint a korábbi évekénél kevesebb reklámbevételei miatt a nagy nyugati médiacsoportok távozóban vannak nemcsak Szlovákiából, hanem a közép-európai térségből is. Ezért az itteni kiadóknak tőkeerős befektetőre és a jelenleginél sokkal kreatívabb menedzselésre, aktívabb lap-, és reklámértékesítésre van szüksége. Ezt az anyagi és szakmai hátteret biztosítja a Penta társaság – hangoztatta Martin Danko. Elmondta azt is, hogy rövidesen etikai kódexben rögzítik a szerkesztőség függetlenségét, valamint a kiadó kereskedelmi aktivitásait és jogköreit.

A bejelentést a Trend szerkesztői a Facebookon azzal kommentálták, hogy „Te jó isten! Milyen kár, hogy nem vagyunk a Bizalom (Dovera) egészségbiztosítóban...”  Albin Brunovsky főszerkesztő érdeklődésünkre ezt a bejegyzést munkatársainak szokásos viccelődésének nevezte, s hozzátette: – Ha bármi vagy bárki veszélyeztetné függetlenségünket, én lennék az első, aki azonnal távoznék, de maradok – tette hozzá.

Gabriel Sipos, a Transparency International szlovákiai vezetője szerint a rossz hír az, hogy egyre szűkül a szlovákiai médiatulajdonosok köre, koncentrálódik a hatalmuk, jónak viszont azt lehet nevezni, hogy az anyagi gondokkal szembesülő kiadók nem omlanak össze. Tavaly a JoJ szlovák kereskedelmi tévét az ugyancsak pozsonyi székhelyű J&T befektető csoport, a TA3 hírtelevíziót pedig Ivan Kmotrík szlovák dúsgazdag vállalkozó vette meg.

A milliárdosok lapvásárlását Csehországban a szlovákiai származású Andrej Babis – jelenleg cseh pénzügyminiszter – kezdte. Az Agrofert Holding tulajdonosaként megvette a német Rheinisch-Bergische Verlagsgesellschafttól a MAFRA cseh médiacsoportot, amelyhez a többi között a Mladá fronta Dnes, a legnagyobb példányszámú prágai véleményformáló napilap (amelyből tavaly naponta átlagosan 192 ezer kelt el), valamint a konzervatív Lidové noviny (64 ezer), a Metro újság, két internetes portál, és az Ocko tévécsatorna tartozik. A cégnek összesen 1100 alkalmazottja van. Babis függetlenséget ígért az újságíróknak, ám rövid időn belül távozott a Lidové noviny, majd a Mladá fronta Dnes főszerkesztője, valamint több ismert publicista.

Andrej Babis tulajdonába Pozsonyban az Ecopress kiadó került, ez utóbbihoz tartozik a Hospodárske noviny gazdasági napilap. Peter Vavro főszerkesztő szerint azóta a nyomtatott kiadás számos háttér-melléklettel bővült, az éves előfizetést 196, az extrákkal 245 euróra emelték. A digitális kiadás tíz napra is megrendelhető (6,90 euró). Főleg a bővülő tartalmi és online kínálat eredményeként növekednek az idei bevételeik – tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.