Bajnai nem engedi el a hiányt
Eközben a program fontosnak tartja a gazdasági növekedés serkentését szolgáló intézkedéseket - Bajnai Gordon 5,5-6 százalékos recesszióval számol idén. Pár hete már felvetődött, hogy a hiánycél beáldozásával lehetne segíteni a gazdaság beindulását, azaz nem feltétlenül kellene ragaszkodni a 3 százalék közeli deficithez. E vélemények szerint az országot hitellel kisegítő IMF is tolerálni tudna egy 3,5 százalék körüli adatot. A Bajnai-kormány azonban a jelek szerint fontosnak tartja, hogy Magyarország teljesítse az IMF-szerződésben vállalt kötelezettségeit.
A makropálya célkitűzései között szerepel a 3-4 százalékos többlet elérése az elsődleges (vagyis a kamatbevételek és kiadások egyenlege nélkül számolt) egyenlegnél 2010-re, továbbá az, hogy a növekedés tartósan 2 százalékponttal meghaladja az EU-átlagot. A piaci bizalom visszanyerését remélik általában is a maastrichti kritériumok teljesítésétől - e tekintetben kulcsfontosságúnak gondolják, hogy az intézkedések mellé kellő garanciát is fel tudjanak mutatni a befektetőknek, biztosítva őket arról, hogy végrehajtják a programot.
Az államháztartásban a következő két évben összesen 1300 milliárd forint megtakarítást terveznek, ebből 400 milliárd forint jut a mostani évre. A közszférában a nominális béreket két évre rögzítenék, felülvizsgálják a második félévi kereset-kiegészítéseket, megszűnik a 13. havi juttatás. A szociális ellátórendszerben a már megismert intézkedésekkel (például az idei 13. havi nyugdíj második részletének visszavonása, majd a teljes 13. havi járandóság eltörlése) készül a kormány.
A legnagyobb növekedési áldozattal járó, de viszonylag gyorsan alkalmazható takarékossági lépések között a lakástámogatások felfüggesztését és a közösségi közlekedés támogatásának csökkentését jelöli meg a dokumentum. Érzékelhető hatást tulajdonítanak még a nyugdíjrendszert érintő terveknek, jelesül az idei, 13. havi nyugdíjak esedékes része visszatartásának, valamint a 2009-es nyugdíjkorrekció átütemezésének. A fontos, de lassú intézkedések között a legnagyobb halmazt a 13. havi nyugdíj általános megszüntetése teszi ki. A helyzet azonnali javulását a legnagyobb mértékben a gáz- és távhőár-kompenzáció csökkentése, illetve fokozatos kivezetése eredményezné.
Államháztartási kiadások a GDP arányában (2007., százalék)
Forrás: kormányzati válságkezelő program
Magyarország | 50 |
EU-átlag | 46 |
Csehország | 43 |
Szlovénia | 42 |
Lengyelország | 42 |
Románia | 37 |
Szlovákia | 35 |