Mélyben a világpiaci gázár

Folytatódik a földgázárak gyors ütemű lemorzsolódása a nemzetközi piacon: egy éve még 9 dolláron születtek a kötések az energiahordozó speciális kereskedési egységére a New York-i árutőzsdén, míg most csupán 4 dollárt kell adni ugyanannyi BTU-ért (brit termikus egység).

Az elemzők egyöntetűen úgy látják, hogy a földgázkitermelés visszafogása már nincs érdemi hatással az árak alakulására, azok lecövekelnek a 2002 óta nem látott szint környékén. James Williams, az amerikai WTRG Economics közgazdásza szerint a gázárak nemes egyszerűséggel összeomlottak. Ezt a tavalyi hideg tél miatti kapacitásnövelés után kialakult túlkínálattal, az olajár mélyrepülésével, valamint a recesszió miatt alaposan megcsappant igénnyel magyarázza. Az amerikai fogyasztás például várhatóan 1,3 százalékkal esik vissza az idén.

A gázárat emelő tényezőnek jelét sem látja a Perry Management energetikai tanácsadó elnöke. Charles Perry szerint világszerte bőséges a kínálat, óriási készletek halmozódtak fel, legutóbb 2004-ben volt ilyen magas a tartalékok szintje. Amerikában tavaly szeptemberben még 2031 kútból tört föl a gáz, mára ezek felét ledugaszolták, jobb időkre várva.

A helyzetet nehezíti, hogy az utóbbi évek magas áraira alapozva hatalmas kapacitások épültek ki a cseppfolyósított földgáz, az LNG hasznosítására - írja elemzésében a Marketwatch. S amíg Ausztrália, Katar és Oroszország megengedheti magának a létesítmények ideiglenes pihentetését, a gázbevételeikre alapozó fejlődő országok - így Algéria, Trinidad és Tobago, Indonézia - ezt nem tehetik meg, ennélfogva a kínálati oldalt erősítik, alacsony szinten tartva az árakat. A legnagyobb LNG-tároló kapacitással rendelkező Egyesült Államok ezt ki is használhatja, diktálhatja majd az árakat, hiszen a tartályhajón érkező energiahordozót valahol ki kell pakolni, nem érdekes, milyen áron - jegyzi meg Perry.

Mark Davidson, a Platts energetikai hírügynökség szakírója foglalta össze a szakemberek és a kereskedők véleményét, miszerint semmi jel nem mutat arra, hogy belátható időn belül a gázár visszatérjen a 10 dollárhoz, az pedig elképzelhetetlen, hogy megmássza a 13,68 dolláros tavaly júliusi rekordszintet. A jegyzés a nyáron 3 és 4 dollár között marad, kisebb kilengések azért előfordulhatnak, főként ha a hurrikánok kárt okoznak a létesítményekben - véli Davidson.

Mindez azt jelenti, hogy a lakossági gázártámogatások leépítését kilátásba helyező Bajnai Gordon kormányfőjelölt a számára lehető legoptimálisabb időben tudná a szociális elemektől mentesíteni a hazai árképzést, és még az sem lehetetlen, hogy a támogatások megvonása után csökkenjen a hazai egységár. Igaz, ez még csak a jövő, hiszen a legutóbbi, április elsejei árcsökkentési lehetőséggel nem élt a kormány. Akkor azzal indokolták a döntést, hogy a forint gyengülése ellensúlyozta a gáz dollárban meghatározott importárának csökkenését. Júliustól azonban már nehéz lesz mivel indokolni a cégeknek az ármérséklés elmaradását a megnyíló piacon.

Az eddigi elképzelések szerint egyébként a gázártámogatást úgy "halasztanák meg", hogy a tarifa csökkenésével együtt mérsékelnék az állami dotációt is. Így a most támogatottak nem fizetnének kevesebbet mindaddig, amíg a piaci ár el nem éri az ő támogatott árukat, de eközben fokozatosan csökkenne az állami dotáció. Az még nem ismert, hogy a Bajnai-csomag ezzel vagy ennél durvább megszüntetéssel számol-e.

Ukrajna kifizette a márciusi gázszámlát Oroszországnak

Ukrajna kifizette márciusi gázszámláját az orosz Gazpromnak - jelentette be  kedden a Naftogaz ukrán gázszolgáltató.

Az ukrán cég szóvivője azt mondta, hogy a Naftogaz átutalta az összeget.  
Január elsején - Ukrajna felhalmozódott adóssága miatt - a  Gazprom leállította az ukrajnai gázszállításokat, aminek  következtében közel két héten át szüneteltek az európai szállítások  is.

Március elején is volt némi bizonytalanság, hogy Kijev képes  lesz-e rendezni februári gázszámláját. Akkor Andrej Kruglov, a  Gazprom gazdasági-pénzügyi osztályának vezetője azzal fenyegetőzött,  hogy ha a Naftogaz március 7-ig nem fizet, 8-án el kell zárni a  csapot. A Naftogaz végül időben rendezte adósságát.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.