Elment az örökös pénzügyminiszter

Életének 83. évében elhunyt Hetényi István, az 1980-as évek pénzügyminisztere. Hetényi Istvánt a Pénzügyminisztérium saját halottjának tekinti.

Csaknem másfél évtizede, egyetlen pillanatra sem lankadó optimizmussal és a rá jellemző derűvel küzdött a gyilkos kórral. "Most izgat igazán, merre megy a világ" - mondta betegágyánál két hete, a gyorsan eszkalálódó nemzetközi hitelválságról szóló híreket olvasva. "Persze már nem 2020-ra, hanem 2009 gazdasági fejleményeire lennék kíváncsi" - tette hozzá, és némi malíciával citálta kedvenc teoretikusát, J. M. Keynest, mondván, hosszú távon mindannyian halottak vagyunk.

Az utolsó iskolateremtő egyénisége volt az 1990 előtti korszaknak.

Harminckét évig dolgozott az Országos Tervhivatalban. Az emberöltőnyi idő második felében a nagy hírű és hatalmú intézmény kikezdhetetlen, megkérdőjelezhetetlen szaktekintélye, abszolút szakmai vezetője volt.

1980-tól 1986-ig Magyarország pénzügyminisztere.

Nehéz szívvel vált meg második otthonától, szakmai műhelyétől, a Tervhivataltól. Legendás szarkazmusával reagált az akkori politika meghökkentő "káderátcsoportosítására". Olyan ez, mondogatta közvetlen munkatársainak, mint amikor a moziban két vak helyet cserél.

Mindannyian pontosan tudtuk: semmire sem becsülte az önkényes hatalmat, a politika boszorkánykonyháját. Soha semmilyen politikai funkciót nem vállalt. Tudás és szakmai alázat mindenek fölött - volt messzire sugárzó ars poeticája. Analitikus elme, enciklopédikus tudású és műveltségű közgazdász volt. Gyakran idézte kedvenc görög bölcselőjét, Arisztotelészt: "A kételkedés ad jogot, hogy a tökéletesre törj". A gazdasági folyamatok és eredmények aprólékos, precíz vizsgálata, az analízis világos összegezése és a konklúziók cselekvéssé formálása minden munkáját, döntését jellemezte.

Ezt a kérlelhetetlen logikát a szülői házból hozta. Édesapjától, Hetényi Gézától, a nemzetközi hírű belgyógyászprofesszortól leshette el a hivatástudat és a szakmai alázat alfáját és ómegáját. Ez a pontosság és következetesség jellemezte csaknem négy évtizedes pályafutását.

A Tervhivatalban és a Pénzügyminisztériumban nemzedékek váltak irányítása mellett kiváló szakemberekké. Hivatali vezetőként olyan légkört teremtett, amelyben természetes volt a teljesítmények közötti verseny, a kreatív megoldásokra törekvés, a késhegyre menő szakmai vitákban kiérlelt optimum keresése. Az irányításával dolgozók - a politikai determinációktól, a gyakorta ostoba voluntarizmustól függetlenül - egy pezsgő szellemi alkotóműhely tagjainak érezhették magukat, akik akkor is élvezhették főnökük megbecsülését és védőszárnyait, ha a politika ostobasága elvetette javaslataikat.

Sokan azok közül, akiknek a pályáját egyengette, később jelentős karriert futottak be. Ám egyet sem ismerek közülük, aki ne ismerte volna el, hogy Hetényi István egyetemes tudását megközelíteni sem voltak képesek.

Hivatalai mellett a közgazdaság-tudományi egyetem professzoraként is csaknem húsz évig tanította a fiatal közgazdász-generáció tagjait. Értő munkájának köszönheti a szakma, hogy korszakos tudományos munkák ma már magyarul is olvashatók. Nordhaug-Samuelsson makroökonómiáját éppúgy ő ültette át magyarra, mint J. Stiglitz egyetemi tankönyvét.

Aktív szereplője volt az 1968-as gazdasági reformot megalapozó műhelymunkáknak. Személyes vezetésével születtek meg olyan korszakos, a gazdasági rendszerváltást megalapozó, Kelet-Európa szocialista országaiban páratlan gazdasági döntések és törvények, mint a kétszintű bankrendszer és a magyar tőzsde megteremtése, vagy a modern magyar adórendszer bevezetésének szakmai előkészítése.

Személyes kudarcként élte meg, hogy a körültekintő gazdasági elemzések és javaslatai ellenére 1985-ben ismét győzött a primitív politikai voluntarizmus, és a versenyképtelen magyar gazdaságot erőltetett növekedési pályára vezényelte a pártvezetés, megduplázva ezzel az egyébként is magas államadósságot, lefékezve a modernizációt, befagyasztva a jólét forrásait.

Nyugalomba vonulása után is fáradhatatlanul dolgozott. Az egyetemi oktatás mellett az ÁB Aegon biztosítótársaság felügyelőbizottságának elnökeként és a Fotex Rt. igazgatósági tagjaként gazdasági vállalkozások is profitálhattak hatalmas tudásából, bölcsességéből.

Soha sem kedvelte az öncélú szereplést. Médiacentrikus világunkat gyanakodva szemlélte. Taszította a sekélyesség, a harsogó felszín, taszították a felületes döntések éppúgy, mint a hamis, irreális tervek és prognózisok. Napjaink kormányzati és politikai szereplői sokat tanulhattak volna tőle. Nem rajta múlott, hogy nem tették. Most már késő. Az örökös pénzügyminiszter mindörökre eltávozott.

Top cikkek
hirdetés
Érdemes elolvasni
A NOL kiadója a Népszabadság zrt. © Minden jog fenntartva.