Kutyának sem kellenek a nemzeti trafikok faluhelyen

Lázár János hiába emeltette meg a cigaretta árrését: a korábban meghirdetett ezernégyszáz kistelepülés több mint felére így sem érkezett érvényes pályázat.

Részben eredménytelenül zárult a sorrendben második trafiktender: a meghirdetett 1425 koncesszióból mindössze 549 kelt el - közölte Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing- és kommunikációs vezetője csütörtökön.

A jellemzően 1000 főnél kisebb településeken meghirdetett koncessziók már az első, tavaly decemberben kiírt (és botrányosra sikerült) trafiktender során sem keltek el, vélhetőleg azért, mivel a cigaretta akkor még alacsonyabb, 3-4 százalék közötti árrése mellett nem lett volna fenntartható egy dohányt áruló szakbolt. 

Később - mindössze pár nappal a trafikpályázat eredményhirdetése után - Lázár János javaslatára az Országgyűlés 10 százalékra emelte fel a cigaretta árrését.

Ezt követően írták ki a második tendert a kistelepülésekre, abban a reményben, hogy a 10 százalékos árrés mellett már kapósabb lesz a trafikjog. A május 2-án kiírt tenderre július 1-jéig lehetett pályázni.

Közben - szintén a Lázár János javaslatára módosított trafiktörvény alapján - az NDN a saját hatáskörében 896 üzletet jelölt ki a dohány árusítására, ám azzal a feltétellel, hogy a kijelölteknek is pályázniuk kell majd később.

Mivel a pályázaton mindössze 549-en feleltek meg, az azt jelenti, hogy a kijelöltek közül bő 300-an úgy dönthettek, hogy inkább cigarettamentes vegyesboltként folytatják a tevékenységüket, ám nem alakítják át az üzletet nemzeti dohánybolttá.

Igaz, a kistelepüléseken lévő kijelölt boltos azt is megreszkírozhatta, hogy nem adott be érvényes pályázatot annak tudatában, hogy az adott helyen más sem fog pályázni.

Így ugyanis a törvény szerint kijelölt boltosként tovább árulhatja a cigarettát, ugyanakkor megúszhatja, hogy az üzletét át kelljen alakítania. A trafiktörvény szerint az NDN-nek a másodjára meghiúsult pályázat esetében ugyanis legkésőbb csak 12 hónappal később kell új pályázatot kiírnia.

Amennyiben viszont egy településen nincs kijelölt dohányárus, ott a trafiktörvény értelmében tovább, legfeljebb 36 hónapig lehet várni az újabb, immáron harmadik tenderrel. Az NDN később teszi közzé, hogy mikor írja ki az újabb pályázatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.