galéria megtekintése

A Kulcsár-ügy szereplői a milliárdos beruházás körül

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 22. számában
jelent meg.


Marnitz István
Népszabadság

A Fidesz-kormány által egymilliárd forinttal támogatott csornai napelem-beruházás néhány ponton kapcsolható a már-már elfeledett, többmilliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila brókerhez. A beruházás alapkövét mindenesetre a köztársasági elnök rakta le.

A kormány egyedi kormánydöntés alapján egymilliárd forint támogatást ad az Ecosolifer Modulgyártó Kft.-nek egy minden eddiginél hatékonyabb napelemeket előállító 14,5 milliárdos gyár létesítéséhez – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Szijjártó Péter minisztervárományos miniszterhelyettes és Haidegger Ákos, a cég ügyvezetője. Szombaton maga Áder János köztársasági elnök tette le a gyár alapkövét a szűkebb pátriájának számító Csornán.

Áder János köztársasági elnök (j) és Haidegger Ákos a mintegy 15 milliárd forintos beruházással épülő napelemgyár alapkövének lerakásán
Áder János köztársasági elnök (j) és Haidegger Ákos a mintegy 15 milliárd forintos beruházással épülő napelemgyár alapkövének lerakásán
Cseh Dániel / MTI

A gyárépítő jelenlegi tulajdonosa a svájci EcoSolifer AG és a kaposvári Kometa 99. A hírek szerint a húsipari Kometa 99 komoly anyagi problémákkal küzd. A vállalkozás az Opten által tavaly frissített adatok szerint olasz cégek és Kaposvár város tulajdonában áll.

 

A svájci tulajdonostársról annyit tudni: azért annyira nem svájci. A társaságnak ugyan van com-ra végződő című weboldala, de telefonjai Magyarországon csörögnek. Az elérhető cégbírósági adatok szerint a napelemek gyártására alakult cég „egyedüli tagja” a német állampolgárságú Haidegger Ákos. Vagyis a svájci vállalkozás mögött az adóoptimalizáló offshore-rendszerekhez hasonlóan kevéssé svájci befektetők, sokkal inkább hazai üzletemberek állhatnak.

Az Ecosolifer Modulgyártót 2011-ben, a gyárlétesítés bejelentésekor alapította az azóta zrt.-vé alakult Ecosolifer Fotovillamos Technológiák (EFT) Kft. Ez a cég tavaly ugyan kiszállt az Ecosolifer Modulgyártóból, de több kapcsolat megmaradt. Így közös az egyik tulajdonos, a vezető és a székhely. Utóbbi a Kulcsár Attila-féle brókerügyben elhíresült, máig létező Britton Újpest rakparti címe is.

Az alapító cég egyik igazgatósági tagja a több mint egy évtizedes brókerügy másodrendű vádlottja, Kerék Csaba, akit ugyan továbbra is börtön fenyeget, de azt – jórészt házi őrizetben – már leülte. Az értelemszerűen ellentmondásos korábbi vallomások szerint Kulcsár Attila az általa elsikkasztott milliárdokat a Britton Kft.-n keresztül forgatta vissza a gazdaságba. A Britton Kft.-t a Washington államban bejegyzett, offshore-gyanús Britton Llc. alapította 2001-ben.

Míg a nyomozás tanúsága szerint a rejtélyes amerikai cég mögött Kulcsár Attila állt, addig a Britton Kft. Kerék Csaba és társa, Mészáros János felségterületének számított. A vallomások alapján kapcsolatuk Kulcsárral meg is romlott. A ma már Kerék tulajdonában álló, számos végrehajtással terhelt Britton több befektetése vált ismertté. Ilyen például a nagyváradi Lotus Plaza – amit a sajtó által Medgyessy Péter akkori kormányfő jó ismerőseként bemutatott Mudura Sándor helyi vállalkozóval együtt valósítottak meg – vagy a Kartonpack. Utóbbi jelenleg is a hazai csomagolóipar megkerülhetetlen szereplője.

Tavaly 1,8milliárd forint árbevétel mellett 160 milliós nyereséget mutatott fel. A tőzsdén is jegyzett debreceni cég legfrissebb nyilvános irata szerint a többségi tulajdonos Britton Kft. mellett továbbra is kisebbségi része van a Britton Llc.-nek. Ha tényleg Kulcsár áll az amerikai társaság mögött, azért legalábbis e téren valamiféle együttműködés maradhatott közöttük.

A kft.-ként 2010-ben alapított EFT többsége a csornai napelemgyár mögött is álló svájci EcoSolifer AG, kisebb része a Kartonpack tulajdonában áll, székhelye szintén megegyezik a Brittonéval. Korabeli hírek szerint a bróker ugyane háztömb legfelső emeletén alakította ki a Dunára, a Képviselői Irodaházra és a Parlamentre kitűnő rálátást biztosító luxuslakosztályát.

Az tehát nem állítható, hogy a csornai napelemgyár-beruházás mögött tulajdonosi vonalon Kulcsár Attila ténykedésével megalapozott pénzek, vagy akár a Britton állna, hisz áttételes részesedésüket tavaly eladták. Több egyéb kapcsolódás ugyanakkor megmaradt. Mindenesetre a Fidesz-kormány egyedi állami támogatásának megítélésekor sem ez, sem a svájci társaság adóoptimalizálás-gyanús szerkezete nem jelentett akadályt.

Lapunk megkeresésére a külföldön tartózkodó Kerék Csaba jelezte, ismeri a fejlesztést, egyszersmind megerősítette, hogy a beruházás mögött nem a Britton áll, majd későbbi, bővebb tájékoztatást ígért.

Csorna már a mi Japánunk

Évente annyi napelem készülhet, amennyi 300 ezer ember éves energiaigényét fedezheti – emelte ki Csornán a napelemgyár avatásakor Áder János köztársasági elnök. Szerinte a megújulóenergia-forrásoknak, így a napenergiának is kiemelkedő szerepe van azon károk enyhítésében, amelyeket az ember tevékenysége okozott a földön. Hangsúlyozta: a csornai üzem olyan egyedi technológiával gyártja majd a napelemeket, amelyet jelenleg csak Japánban alkalmaznak. A termelés 2015 második felében kezdődhet, várhatóan 212 új munkahely jön lére.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.