Egy palack PB-gáz nem kerülhet 5112 forintnál többe

A július 1. óta hatályos 10 százalékos kötelező árcsökkentés óta átlagosan legfeljebb 5112 forintért cserélheti a telep a 11,5 kilogrammos PB-gázpalackot - derül ki a közműhivatal mai, augusztus 2-i közzétételéből. Ma van 4725 és 5750 forinton dolgozó kiskereskedő is.

Átlag bruttó 5112 forintot kérhetnek maximum július 1. óta a PB-gáz kereskedők a 11,5 kg-s töltőtömegű palack cseréjéért - derül ki a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) most közzétett táblázatából.

Lapunk tapasztalatai szerint a július 1-i, minden kereskedő saját árához viszonyított 10 százalékos kötelező árcsökkentés óta több telep is jóval eme ár alatt értékesít. (A Magyar Gáz Depóra utaló honlapok például 4859, a Saladin Bt.-é 4725 forintot írnak. A Molnál ugyanakkor a közzétett ár 5175 forint, a kiterjedt hálózatú Prímagáz oldalán nem találtunk központi árakat, de egyik forgalmazójuk 5750 forintért tölt.)

A MEKH közli, hogy számításai szerint a tavaly decemberi átlagár - amit a törvény a 10 százalékos árcsökkentés alapjául rendel - 5681 forint volt. (Akkoriban szintén rendkívüli szórást tapasztaltunk, 4500-tól több mint 6 ezer forintig.)

A közzétett tavaly decemberi árakból kiindulva a forgalmazók maximum 4311 forintért adhatják a töltött palackokat a cseretelepeknek.

A 11,5 kg-s PB-palack töltés átlagos kiskereskedelmi haszonkulcsa tehát számításaink szerint 15,7 százalék. (A december 1. után alakult kiskereskedők esetén pedig fixen ennyi a haszonplafon.)

Az, hogy a tavaly december 1. után alakult kiskereskedők számára mennyiért adhatják a töltetet a forgalmazók, attól függ: a Magyar Gáz Depó 3780, a KEG 4207, a Mol 4374, a Prímagáz 4398, a Flaga Gáz 4433, a Total pedig 4678 forintért értékesíthet a telepeknek. Ez utóbbi lista a piaci szereplők közötti markáns hatékonyságbéli különbségekre enged következtetni.

A vezetékeshez hasonló tartályos gázt használó lakossági fogyasztók alapdíja július 1-től 1299, köbméterenkénti gázdíja 770,77 forint, ami szintén 10 százalékkal csökkentett.

A tartályos propánra vonatkozó december 1-i gázdíj kilogrammonként 484,65, a tartályos PB-é kilogrammonként 455,69 forint. A tartályos PB-gázértékesítést tavaly december 1. után megkezdők július 1-től ugyane termékekre legfeljebb 436,18 illetve 410,12 forintot számíthatnak fel.

A MEKH-nek a táblázatról kiadott közleménye szerint a földgázellátásról szóló törvény módosítása értelmében 2013. július 1-jén bővült a hivatal tevékenységi köre a PB-gázzal kapcsolatos árakat érintő hatósági feladatokkal. Ezeket a hivatal korábbi tapasztalataira alapozva, az iparági sajátosságokat figyelembe véve látja el.

Mivel a PB-gáz szolgáltatás és értékesítés korábban nem tartozott a hatósági árszabályozás körébe, így az árak szolgáltatónként, kereskedőnként eltérnek. Ennek figyelembevételével, annak érdekében, hogy a 10 százalékos rezsicsökkentés ténylegesen minden fogyasztó számára megvalósulhasson, a törvény sem országosan egységes hatósági árat határoz meg, hanem az egyes szolgáltatók, forgalmazók, kiskereskedők 2012. december 1-jén alkalmazott áraihoz képest írja elő a 10 százalékos árcsökkentést.

A tevékenységüket 2012. december 1-je után megkezdő vezetékes PB-gáz szolgáltatók, PB-gáz forgalmazók és PB-gáz kiskereskedők számára a hivatal által 2013. augusztus 1-jén közzétett átlagárak szolgálnak a 10 százalékos csökkentés alapjául - teszik hozzá.

Közlésük szerint a közzétett hatósági áraktól a kereskedők csak lefelé térhetnek el. (Más kérdés, miként értelmezhető árplafonként egy átlagár.)

Megjegyzendő: a MEKH - és a kormányzat - által hangoztatott elv, miszerint a csökkentéssel mindenki számára megvalósul a 10 százalékos árcsökkentés, fenntartásokkal kezelendő. A piac legnagyobb szereplőire ez ugyan elmondható, sőt mostani felmérésünk felveti annak gyanúját, hogy több nagynevű kereskedő saját korábbi tarifáinak 10 százalékos csökkentésével a most bejelentett átlagár felett értékesít.

Ám az eddigi piaci verseny hatásaként több kisebb, hatékonyabb piaci szereplő a nagyoknál jóval alacsonyabb tarifákat ért el. (Velük kapcsolatban sokszor sejtetik a feketegazdaságot, de a valóság nagyrészt az lehet, hogy kereskedők külföldön olcsóbban tudják beszerezni a magyar szabványoknak megfelelő PB-töltetet.) Az ilyen kedvezőbb áron dolgozó kiskereskedők esetében a most közzétett átlagárplafon a júliusi helyzethez képest akár 10 százalékos áremelést is kiválthat. Bár a közzétett ár alatt akár folytatódhat is a fogyasztókért folytatott verseny.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.